Higgy!

Higgy varázsos önmagadban,

szárnyalj szélnél szabadabban,

jeges télen higgy a nyárban,

esőben a szivárványban.

Higyj ha nem hisz benne senki

ha jobb volna elfeledni,

régi napok szép emlékét

nyári alkony piros fényét.

Hinni kell, ha összetörnek

gonosz lelkek meggyötörnek,

ha átkoznak gonosz nyelvek

nem szeretnek, nem ismernek,

mert ha nem hisz többé senki,

álmainkat elfeledni,

a csodákat eltemetni

jaj az ember kénytelen.

Nem lesz többé semmi sem.

Hamvába hal a varázslat,

táltos dobon sosem szállhat,

szárnya törik a tündérnek,

sírból a halottak kélnek,

csontkarmukat feléd nyújtják.

nincs segítség, nincs biztonság.

Mitől csak a hited védett,

csontdémonok, hideg rémek,

világodat elözönlik,

halálodat így köszöntik.

Rabszolgája lész a holtnak,

búcsút inthetsz napnak, holdnak,

örökláncok leigáznak,

ha a mesék nem vigyáznak.

Higgy varázsos önmagadban,

szállj a szélnél magasabban.

csókold meg az öreg holdat,

távoltartja ő a holtat.

világok kapuját őrzi

míg ősregéit meséli.

Mert a mesék, csodás álmok

megfojtják azt ami álnok

Hinnem kell hát a mesékben,

minden éjjel megidézem

vén sámánok szellemét.

tanulom az őszenét.

Mert ha egyszer elfeledjük,

világunkat eltemetjük

legyőznek az árnylidércek

gyermekeid éjjel félnek,

ha meséid nem védik meg

világlátó szép szemük.

holttá válik életük.