Higgy!
Higgy varázsos önmagadban,
szárnyalj szélnél szabadabban,
jeges télen higgy a nyárban,
esőben a szivárványban.
Higyj ha nem hisz benne senki
ha jobb volna elfeledni,
régi napok szép emlékét
nyári alkony piros fényét.
Hinni kell, ha összetörnek
gonosz lelkek meggyötörnek,
ha átkoznak gonosz nyelvek
nem szeretnek, nem ismernek,
mert ha nem hisz többé senki,
álmainkat elfeledni,
a csodákat eltemetni
jaj az ember kénytelen.
Nem lesz többé semmi sem.
Hamvába hal a varázslat,
táltos dobon sosem szállhat,
szárnya törik a tündérnek,
sírból a halottak kélnek,
csontkarmukat feléd nyújtják.
nincs segítség, nincs biztonság.
Mitől csak a hited védett,
csontdémonok, hideg rémek,
világodat elözönlik,
halálodat így köszöntik.
Rabszolgája lész a holtnak,
búcsút inthetsz napnak, holdnak,
örökláncok leigáznak,
ha a mesék nem vigyáznak.
szállj a szélnél magasabban.
csókold meg az öreg holdat,
távoltartja ő a holtat.
világok kapuját őrzi
míg ősregéit meséli.
Mert a mesék, csodás álmok
megfojtják azt ami álnok
Hinnem kell hát a mesékben,
minden éjjel megidézem
vén sámánok szellemét.
tanulom az őszenét.
Mert ha egyszer elfeledjük,
világunkat eltemetjük
legyőznek az árnylidércek
gyermekeid éjjel félnek,
ha meséid nem védik meg
világlátó szép szemük.
holttá válik életük.
Farkasember
Haldokló szempár, az éjszaka vár,
Érted már nem kár,
Fáradt, kihűlt elhanyatlott tested,
Darabokra törték, törékeny lelked!
Míg élsz, bár lassan veszed a levegőt,
Minden porcikáddal kerülöd a temetőt,
De hiába minden, vonz és te mész,
Nincs benned kétség se józan ész!
Érzed ahogy gyengülsz, rosszabb, hevesebb,
Az átváltozás fáj, egyre keservesebb,
Villogó szemek, ejtik rád a fényt,
Egy leszel közülük, fogadd el a tényt!
Hiába futsz, menekülsz, rádtalálnak,
Olyan mint szolgája lenni a halálnak,
Fájdalmat okozni bárhol bárkinek,
Ártani teliholdkor akárkinek!
Harapni, fertőzni minden emberi lényt,
Hisz téged se kíméltek te mért tennéd?
Ölsz, gyilkolsz, élvezettel teszed,
Mások életét örömmel elveszed!