Higgy!
Higgy varázsos önmagadban,
szárnyalj szélnél szabadabban,
jeges télen higgy a nyárban,
esőben a szivárványban.
Higyj ha nem hisz benne senki
ha jobb volna elfeledni,
régi napok szép emlékét
nyári alkony piros fényét.
Hinni kell, ha összetörnek
gonosz lelkek meggyötörnek,
ha átkoznak gonosz nyelvek
nem szeretnek, nem ismernek,
mert ha nem hisz többé senki,
álmainkat elfeledni,
a csodákat eltemetni
jaj az ember kénytelen.
Nem lesz többé semmi sem.
Hamvába hal a varázslat,
táltos dobon sosem szállhat,
szárnya törik a tündérnek,
sírból a halottak kélnek,
csontkarmukat feléd nyújtják.
nincs segítség, nincs biztonság.
Mitől csak a hited védett,
csontdémonok, hideg rémek,
világodat elözönlik,
halálodat így köszöntik.
Rabszolgája lész a holtnak,
búcsút inthetsz napnak, holdnak,
örökláncok leigáznak,
ha a mesék nem vigyáznak.
szállj a szélnél magasabban.
csókold meg az öreg holdat,
távoltartja ő a holtat.
világok kapuját őrzi
míg ősregéit meséli.
Mert a mesék, csodás álmok
megfojtják azt ami álnok
Hinnem kell hát a mesékben,
minden éjjel megidézem
vén sámánok szellemét.
tanulom az őszenét.
Mert ha egyszer elfeledjük,
világunkat eltemetjük
legyőznek az árnylidércek
gyermekeid éjjel félnek,
ha meséid nem védik meg
világlátó szép szemük.
holttá válik életük.
Évszakok
Ébredezek a halk hajnalban
S egy illat csap meg,
Ez egy émelyítő illat.
Mely neve a tavasz
Könnyedén szállok
Egy meleg fuvallatban,
Körülöttem mindenki ébredezik,
Gyönyörű az élet.
Mert éled a Tavasz hajnalban
Zöldellő táj borult elém
Mely szebb minden szemfényvesztésnél,
S már élénk gyermekek játszadoznak
Egy fényben úszó reggelen
Egy halk pillanat
S egy rövid fuvallat
A nyár elsuhant
S évszakok gyászba indulnak
A zöld táj elkonyul
De mégis színekben pompázik
S elhull egy levél,
Ez az ősz jelkép
Éjszakába szállt az év,
Melytől menekül az élet
S mindenki nyugovóra tér
Így velük tartok de éber maradok
Őrködtem az éjszakában
S védelmeztem a tájat,
S most öröm táncot jár az élet
Mert a Tél végét megélte