|
Együtt, örökké
2007.07.12. 20:20
Együtt, örökké
Csillagokat néztünk az éj leple alatt,
Kezemet nyújtottam. Örökre ott maradt.
Szorosan megfogtad, öleltél magadhoz,
Ajkaimat szorítottad ajkaidhoz.
Figyeltük, ahogy a fény hullt a földre,
Azt mondtad enyém, leszel, ott a tóparton ülve.
Elfeküdtünk a fűbe. Karjaidban léve,
Biztonságban voltam. Hosszú idő után végre.
Ahogy a hangokat hallgattuk, csak ketten a világban,
Ott voltunk egymásnak, a szerelem háborújában.
A romlás hazájában, láttuk meg a szépet,
Cipeltük szívűnkben a rengeteg emléket.
Néhol bántót, véreset, komolyat,
De néhol kedves mosolyokat.
Szülők zord szavát, együtt nem lehettek,
Egymás vállán sírást, mert minket megvetettek.
Ölelést, titkok mélyén rejtve,
Nyilvános együttlétet örökre feledve.
Kéz a kézben járást, csakis a tilosban,
Hollók sűrű szárnyát, hatalmas rajokban.
Üdvözlését holdnak. Sötétnek a mélyben,
Régen egyet akartunk: járni puszta fényben.
De az idők múltak, mi is mások lettünk,
Beteljesedhetett végre, várva várt szerelmünk.
S így hogy éjek vadászai lévén váltunk eggyé,
Mondtuk szavainkat: együtt, örökké.
A halál után, szabadon járva,
Vámpírszemekkel nézni a világra.
Vadászni a teljes üresség terében,
Látni a valóságot egész kerekében.
Vérző szívvel táplálkozni, fények árnyékában,
Ketten létezni, együtt e kegyetlen világban.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
