Valóság

Siralom az, ami körülöttem jár,

Egy olyan élet, mely más szerint valóság.

Miért bízzak másban, hisz úgy sem igaz,

Mert nincs valóság, a halál hajóján.

Merengek, mert értem, hogy mi van körülöttem,

Igazat nem adott senki, gyenge lelkemnek.

Nem adom fel, mert nem győzhet le,

Egy olyan alak, ki vérem habzsolja,

A mélységes tengeren.

Csapkod a vihar ide-oda,

Víz dob fel engem az árbocra.

Harcolok addig, míg sötétség áll előttem,

Mert tudom hogy a mennyben a helyem,

Ha a vég elér engem.

Öregszik a hajó,

Rozoga fái törnek és kopnak,

Nem bírja, már a sújt,

 Amit az ég, emelt fölé.

Megtört a hajó, a vihar nyert,

Nem tudom elhinni, hogy süllyedek.

Futok jobbra-balra, kiút még sincsen,

Nem tudom, mit tegyek, merre menjek.

Sietős az utam, telik az időm,

Elnyel a víz itt mindent,

Mert átkozott ez a hajó.

Már csak egyedül maradtam,

Mivel társaim már fuldoklanak.

Fényt látok a hajóorrban,

Közeledek felé, hogy megnézzem mi az.

Valami szépség kering előttem, talán a kiút lenne?

Elborít mindent, így vakít a fénye.

Nem látom ki az, csak érezni tudom,

Hogy áldozat vagyok e helyen.

Két perc telt csak el hirtelen,

S hajó, tenger már nincs előttem.

Végre vége a rémnek.

Nem tudom, hol vagyok,

Ezért körbenézek.

Gyönyörű szép város, s egy erdő,

Mely mélyén, valami ismeretlen lény.

Lépked felém, én csak állok és várok.

Nézem picit, de mentem megérzem,

Hogy ő volt az ki megmentett.

Lény neve Sophie, s a társaival érkezett.

 Ismerem én mindet,

Hisz én teremtettem őket.

Emlékszem már mindenre,

Tudom mi történt, és hogy még mi fog.

Ez már az én világom,

Mely az én valóságom!