Higgy!
Higgy varázsos önmagadban,
szárnyalj szélnél szabadabban,
jeges télen higgy a nyárban,
esőben a szivárványban.
Higyj ha nem hisz benne senki
ha jobb volna elfeledni,
régi napok szép emlékét
nyári alkony piros fényét.
Hinni kell, ha összetörnek
gonosz lelkek meggyötörnek,
ha átkoznak gonosz nyelvek
nem szeretnek, nem ismernek,
mert ha nem hisz többé senki,
álmainkat elfeledni,
a csodákat eltemetni
jaj az ember kénytelen.
Nem lesz többé semmi sem.
Hamvába hal a varázslat,
táltos dobon sosem szállhat,
szárnya törik a tündérnek,
sírból a halottak kélnek,
csontkarmukat feléd nyújtják.
nincs segítség, nincs biztonság.
Mitől csak a hited védett,
csontdémonok, hideg rémek,
világodat elözönlik,
halálodat így köszöntik.
Rabszolgája lész a holtnak,
búcsút inthetsz napnak, holdnak,
örökláncok leigáznak,
ha a mesék nem vigyáznak.
szállj a szélnél magasabban.
csókold meg az öreg holdat,
távoltartja ő a holtat.
világok kapuját őrzi
míg ősregéit meséli.
Mert a mesék, csodás álmok
megfojtják azt ami álnok
Hinnem kell hát a mesékben,
minden éjjel megidézem
vén sámánok szellemét.
tanulom az őszenét.
Mert ha egyszer elfeledjük,
világunkat eltemetjük
legyőznek az árnylidércek
gyermekeid éjjel félnek,
ha meséid nem védik meg
világlátó szép szemük.
holttá válik életük.
A messiás
A remény harangjai keltettek a reggel,De most is sötét volt, sötét, mint az éjjel.A nap még harcunk alatt hagyott cserben minket,S onnantól csak a hold köszöntött bennünket.A rémes sikolyok örökké csak zengtek,Az emberek minket már rég elfeledtek. Árnyénünkkel küzdve fulladoztunk a magányban,S hittünk a felszabadító és megváltó halálban.De az sem jött soha hiába vártuk,Magunkat a vérpadra hiába kínáltuk.Szakadt ruháinkra megannyi vér tapadt,Pusztuló mennyország nekünk csak ez maradt.S meggyötört szárnyaink rabláncra verve,Így estünk mi angyalok eléd térdepelve.Fejünket hajtottuk vártuk kardod élét,Láttuk a világ peremének szélét.Fegyvereink bűnös letétele után,Lépdeltünk a gyarló fájdalomnak nyomán.S a démonok fattyai között szétnézve,Átkoztuk a szelet, a déli féltekére.Majd mikor a férgek már rágták testünk,Akkor ébredtünk rá, örökre elestünk.Az emberek kora végleg leáldozott,Magának köszönheti a sok háborodott.S hogy ragály járja e véren vett világot,Hitetlenség az, melyet egy gyermek kiáltott.Nem démonok fattya, de nem is ember gyermeke,E fertőben született messiások egyike.Egy gyermek, ki majd lesz világok ura,Fején emberöltőket megért korona.Kezében újrakovácsolt penge s nyílvessző,Így lesz pokol és menny ezen túl egyenlő!
AJÁNLOM AZ OLDALT
