Agatha Ravenna Moon: A Macska - Kiképzés   2. fejezet Az éjszaka olyan gyorsan szállt le, hogy Leona még csak észre sem vette a naplementét. Ekkorra már a szállásokon voltak. Leona és Tina elmélyülten beszélgettek az ágyon törökülésben ülve mindarról, ami aznap történt velük. Felettébb jó hangulatú volt ez a társalgás, hiszen – Tina szerint – Leonát hatalmas megtiszteltetés érte azzal, hogy kiválasztották az Orion programra. A lány – bár még mindig nem osztotta barátnője lelkesedését – örült annak, hogy legalább az első akadályt sikerrel vette. A többieknek nem volt ilyen jó kedve. Bár egyikük sem bukott meg eddig, ők féltek a másnap reggeltől, holott a reggeli első program egy hosszadalmas tájékoztatónak ígérkezett. Ez volt az első olyan program, ahol a siriusosok és az orionosok teljesen külön vettek részt. Az óra a kiképzés menetéről, a szabályokról és a szabályok megszegéséért járó büntetésekről szól. Bár a lányok már túlestek a bemutatkozáson egymás között, Leona csak a keresztnevüket bírta felidézni, a vezetéknevükről már fogalma sem volt. A magas, fekete hajú lány Betti, a barna hajú és feltűnően csinos alakú Andrea, az egyetlen szőke lány, akinek hosszú karvaj orra is van, Petra, az alacsony, fekete szemű és rövid vörös hajú lány Gitta, és az erős testalkatú, szintén rövid hajú lány Vera. Hárman közülük első látásra egész szimpatikusak voltak számára, Gitta teljesen semleges, talán kissé visszahúzódó lehetett, de Petra teljes mértékben ellenszenves a maga harsányságával, parancsolgató stílusával. Az idő lassan a takaródóhoz közeledett, de a szálláson egyre nagyobb hangzavar uralkodott, melyet jókedvű nevetés töltött be. Ennek legfőbb okozója Petra volt, aki szemmel láthatóan épp most melegedett bele a szórakoztatásba, és ami Leona számára a legmegdöbbentőbb volt: a többi lány harsány nevetéssel vagy apró kuncogással biztosította a siker felől, mindig a kellő hangot megütve. Hamarosan megszólalt a szobában elhelyezett hangszórókból a takarodót jelző rövid dallam. A szabályok értelmében ezt teljes csendnek kellett volna követnie, de Petra nem volt hajlandó abbahagyni a társai nevettetését. Tina és Leona azonban befejezték a beszélgetést, és mindketten lefeküdtek a saját ágyukba. – … ha Budai így folytatja, előbb-utóbb meggyűlik a baja velem – szónokolt tovább Petra. – Az még csak hagyján, hogy goromba, de túl is lépi a hatáskörét, aminek következményei lesznek… – Kiléphetsz. Mást nem tehetsz ellene – szólt közbe Leona, aki nagyon unta már a nagyképű beszédet. – Ne szólj közbe! – torkolta le azonnal Petra – Nem akarok haragban lenni veled… – Tudod, Petra – szólt Tina – itt „megszoksz, vagy megszöksz” alapelv uralkodik. Ha nem bírod elviselni Budait, akkor lépj ki. – Végig fogom csinálni! – rikácsolt a szőke lány – De Budai nem fog itt maradni, az biztos. – Budai hadnagy nagyon jól végzi a dolgát – védte meg Leona a kiképzőparancsnokot, holott ő sem tudta igazán, hogy miért – Előbb fogod feladni, minthogy ő hagyja itt ezt a támaszpontot. – Tudd meg Leona, az apám nagyon befolyásos ember. Vezérőrnagyi rangban szolgál, és csak egy szavába kerül, hogy leváltsák ezt a… ezt a ripacsot! – Petrának nem jutott eszébe a legjobb szó, mégis diadalittasan meredt Leonára. Ő azonban kész volt a válasszal. – Apuci háta mögé bújsz? Igazán méltó egy katonához… - jegyezte meg gúnyosan. – Ne merj sértegetni! – kiabált Petra, és felállt, majd odacsörtetett Leona elé. A többiek lélegzetvisszafojtva figyeltek. Leona nem ijedt meg, csak lassan az ágy szélére fordult. Azt sem bánta volna, ha verekedésre került volna a sor, annyira elege volt már a lány stílusából, és a Biotrin hatása alatt biztos volt benne, hogy nem fog maradandó sérülést elszenvedni. – Mi van, elakadt a szavad? – következtetett a szőke Leona hallgatásából, természetesen tévesen. De a lány lassan felállt. Már a magasságukban is jól észrevehető volt a különbség, Leona nyúlánk testalkata fél fejjel magasabbra nőtt Petránál. – Ha apád valóban katona, akkor nem fogja eltávolítani Budait – jelentette ki magabiztosan. – Ha megkérem rá… – Petra, nem hinném, hogy ilyen nyámnyila katonára szüksége lenne a hadseregünknek… Leonát váratlanul érte a pofon, amit ezért a megjegyzéséért kapott. Petra kétségkívül erős lány volt, de nem elég ügyes, hisz Leona ellentámadásként kis híján eltörte az orrát. A többiek kiáltozva bíztatták őket, míg a két lány egyre dühösebben verekedett, nem kímélve sem egymást, sem önmagukat. Az ajtó váratlanul kinyílt. Petra éppen a földön feküdt, miután ellenfele elgáncsolta. Leona feszülten várta, hogy a másik ismét fölkeljen, de az ajtó felől felharsant egy férfihang. – Abbahagyni! Budai hadnagy volt. Leona feléje fordult, és azonnal leeresztette ütésre kész kezeit. A másik lihegve feltápászkodott a padlóról. A férfi odasietett hozzájuk. Leona csak halványan érzékelte, hogy a többi lány szabályos vigyázzállásba vágja magát. – Mi a fenét csinálnak maguk ilyenkor? – förmedt rájuk a hadnagy – A takarodó ideje már rég elmúlt. Maguk súlyosan megszegték a házirendet, amire semmi mentség nincs. Szatmári, 3/C-t azonnal kipróbálhatja! Vegyék fel az egyenruhát, és kint sorakozzanak fel! Azonnal! Azzal hátat fordított, és miután gyors léptekkel elhagyta a lányok körletét, bevágta maga mögött az ajtót. Leona egy pillanatig megdermedve nézett utána, akárcsak a többiek, de aztán villámgyors mozdulatokkal öltözött vissza az egyenruhájába, és – hogy legalább ne késsen el – elsőként érkezett az udvarra. A fiúk is egyre többen jöttek elő, mind egy szálig egyenruhába bújva, melyeken jó néhány hibát lehetett volna találni. Amint az egyik tiszt sorakozót kiáltott, már mindenki, a fiúk és lányok egyaránt megtalálta a helyét. Leona elöl állt meg, sejtette, hogy ma este ő lesz a főszereplő, és hogy gyűlölni fogja a szerepét. A tér közepén egy embermagasságú, ipszilon alakú állvány állt, rajta szíjakkal a két csukló és a láb számára. Leona a torkában dobogó szívvel várt a további utasításokra, de egyelőre csak Budai közeledő lépteit hallhatta, amint a férfi, immár kifogástalan egyenruhában közeledett feléjük. Előzőleg – és ez csak most jutott Leona eszébe – felül egyetlen inget viselt. A hadnagy eléjük lépett, és szigorúan Leonához fordult. A dühnek már egy halvány szikrája sem csillant meg a szemében, és kimért hangon szólalt meg. – Az első büntetésre perceken belül sor fog kerülni. Szatmári megsértette a szabályzatot, amiért az ő esetében 3/C büntetés jár. A másik út az, ha Szatmári megkongatja a Megváltás Harangját. Nos, hogyan választ? – szegezte neki a kérdést. – Nem kívánok kilépni, uram – mondta a lány nyugodt határozottsággal, annak ellenére, hogy fogalma sem volt, hogy a 3/C büntetés miből áll. Tisztában volt vele, hogy minden tekintetben jobban járna, ha feladná, mielőtt ismét elkezdődik a rémálom, de az akarata erősebb volt a félelménél. Budai arca elégedettséget tükrözött, és intett az egyik segédtisztnek, hang nélkül parancsolva. Leona nem ellenkezett, mialatt a férfi odavezette az állványhoz, és a csuklóját gyakorlott mozdulattal szíjazta rá. – A fájdalom-növelés: száz – hallatszott Budai hangja, s Leona fejében megfordult, hogy mégis ki kellett volna lépnie, de egy szót sem szólt. A segédtiszt egy injekciót adott be a karjába, és Leona azonnal érezte a hihetetlen fájdalmat, még a légzés is kínokat okozott. Némán várta a folytatást, bár a többiek szemében aggodalommal teli várakozás tükröződött. Szabályos sorakozó volt, de szinte senki sem tartotta be. Egy másik tiszt íjat emelt fel, s egy fémhegyű nyílvesszőt helyezett rá. Leona szorosan becsukta a szemét, hallotta, amint a vessző elhagyja a tegez húrját, és azonnal érezte a szúró fájdalmat a hasában. Felüvöltött a kíntól, mely átjárta egész testét, megroggyant a térde, és képtelen volt tartani magát. Majdnem elkiáltotta magát, hogy „elég”, de ideje sem volt rá. A következő nyílvessző a másik mellett fúródott a testébe. Leona önkéntelenül kinyitotta a szemét, és torka szakadtából üvöltött. El sem tudta képzelni, hogy a folytatás milyen lehet, előre rettegett a következő sebtől. A férfi egy újabb nyilat helyezett az idegre, ami aztán a lány jobb tüdejét érte. A harmadik a jobb tüdejét érte, a levegő benne ragadt, Leona hátravetette a fejét, és az arca eltorzult. A negyedik egyenesen a szívét célozta meg, amitől Leona úgy érezte, mintha lebénult volna, az életadó vér egyszerre megállt az ereiben, feszítő, görcsös fájdalmat okozva minden izmában. Az ötödik nyílvessző a torkába fúródott. Leona fuldoklott a fájdalomtól, és vonaglott a kötelékeiben, de nem volt módja menekülni. Becsukott szemmel is szinte látta, ahogy a hatodik vessző elhagyja a büntető tiszt íját, és abban a pillanatban, ahogy elérte a mellkasát, mintha egy bomba robbant volna a testében. Nem látott semmit, bár nyitva tartotta a szemét. Csak érezte az ismét hasogató fájdalmat, amint a tiszt odalépett hozzá, és gyors mozdulatokkal kettétörte a nyílvesszőket. Leona minden törésre felsikoltott, mintha a csontjai törtek volna szilánkokra. A férfi gyors mozdulatokkal dolgozott, látszólag nem akarta jobban kínozni a lányt, mint amennyire a szabályok szerint muszáj volt. A nyílvessző-csonkokat kitépte Leona testéből, a fémhegy miatt a nyilak szaggatták a lány húsát, és az üvöltése már nem volt emberi. Olyan hirtelen lett vége, mint ahogy elkezdődött. Leona mintha egy rémálomból ébredt volna. A sebei villámgyorsan begyógyultak, és egy apró tűhegyet érzett a karjában. Már egyáltalán nem reagált a fájdalomra, az előző percek ennél sokkal szörnyűbbek voltak. A látása lassan kitisztult, ahogy megszűnt a fájdalomnövelés. Ismét hallotta Budai hangját, aki most, a műsor végeztével „oszolj!”-t kiáltott az újonc katonáknak. A büntetettet leoldották az állványról, de már senki sem foglalkozott vele. A társai visszamentek a körletekbe, a tiszteknek pedig megvolt a maguk dolga. Leona a lányszoba felé vette az irányt, és mire belépett, a többiek már elfoglalták a helyüket a takarók alatt. A lány szó nélkül a saját ágyához ment, és úgy, ahogy volt, lefeküdve magára húzta a vékony plédet. Nem tudta volna megmondani, mennyi idő telt el. Halványan érzékelte, amint a társai egymás után álomba szenderülnek, de ő nem bírt elaludni. Csak az ágyon forgolódott, és átadta magát a nyugtalan gondolatoknak. A fájdalom emléke, a megalázottság elhatalmasodott rajta, és ha lecsukta a szemét, ismét a büntetőtiszt arca rémlett fel előtte, majd ugyanezen arc átalakult Budai hadnagyévá, és a lány riadtan nyitotta ki újra a szemeit, de sokáig nem látott semmit a vaksötét körletben az ablakok halvány sziluettein kívül. Hosszú ideig forgolódott az ágyon, kétségbeesetten próbálva végre elaludni, hiszen tudta jól, hogy a következő nap még keményebb lesz, de ugyanezen gondolatok sarkallták éberségre. Órák teltek el így, és ahogy talán tizedszer felült az ágyában, a szemben álló ablakokon át látta, hogy a pirkadat első sugarai halványszürkére festik az égbolt alsó részét. Visszahanyatlott az ágyra. Azt várta, hogy végre, a kimerültségtől álomba merülhet, legalább néhány percnyi nyugalomra vágyott, de az csak nem akart eljönni. A napsugarak már halvány vörössé változtatták az ég földet érintő szeletét, és a körlet hangszóróiból felhangozott egy dobszóra emlékeztető dübörgés – az ébresztő jele. Erre aztán mindenkinek felpattant a szeme, és majdnem az összes lány ijedten ugrott ki az ágyból. Csak Tina és Leona maradt fekve néhány percig még, egymás szemébe nézve. Tina tekintete aggodalmat tükrözött. – Aludtál valamit az éjszaka? – kérdezte halkan. – Semmit – hangzott a válasz.   *   Új nap kezdődött. Az étkező a szemben lévő épület földszintjén volt. Leona nem szólt senkihez, mikor a lányok átmentek oda, és hallgatott a reggelire szánt idő alatt is, egész addig, míg az egyik orionos fiú oda nem lépett hozzá. – Jó reggelt – köszöntötte a fiú. Ha Leona jól emlékezett, Farkas volt a vezetékneve. – Jó reggelt – válaszolt fásultan, és a tekintete azonnal visszatért a tányérjára. – Miért büntettek meg tegnap? – kérdezte kíváncsian Farkas. Leona jelen pillanatban nem tudott ennél kellemetlenebb témát elképzelni. – Verekedésért. Úgy tűnt, a fiú megelégszik ennyivel, mert nem kérdezett többet. Azonban mikor már majdnem vége volt a reggelire szánt időnek, halkan megjegyezte: – Csodálom, hogy vállaltad. A helyedben inkább kiléptem volna. – Nem akartam ilyen gyorsan feladni. – Mennyi idő után lennél hajlandó rá? – Nem tudom… - gondolkozott el a lány. – Én legalább egy hónapig maradni szeretnék. Tovább úgysem szokták bírni… Az Orion program túl kemény. – Én… Nem is tudom. Nem tudok veszíteni – vallotta be őszintén Leona. – Végig akarod csinálni? – vonta fel a szemöldökét Farkas, a hitetlenség arckifejezésével. – Végig? Talán. Az biztos, hogy nem fogom egykönnyen feladni. – Pedig Orionon nem tehetsz mást egy idő után… – A programot három hónapra dolgozták ki, csak még nem volt, aki addig maradt volna – jelentette ki a lány, magabiztosságot csempészve a hangjába. Farkas úgy legyintett, mintha egy legyet hessegetne el, de vitába szállni már nem volt idejük, mert megszólalt a reggeli idejének végét jelző csengő, s ez azt jelentette, hogy fel kell sorakozniuk az udvaron.   *   Az első hivatalos programon – az elméleti kiképzés első óráján - a két csoport külön vett részt. Leona az orionos fiúkkal együtt a főépület második emeletén, egy tanteremszerű szobában várakozott, ahol az egyszemélyes padokon, a szembenálló asztalon és a hozzájuk tartozó székeken kívül semmilyen bútor nem volt. Az asztalokra papírlapokat és tollakat készítettek elő, és az újoncok vidám nevetgéléssel várták, hogy belépjen az a tiszt, aki az eligazítást fogja elmondani – a szabályokkal, a büntetésekkel, és minden egyebet, amit az újoncoknak tudniuk kell. Hamarosan be is jött egy férfi, s a fiatalok villámgyorsan vigyázzállásba merevedtek. – Jó napot, üljenek le! – intett a tiszt, és ő maga is helyet foglalt az íróasztala szélén.  – Fehér őrmester vagyok, az elméleti kiképzőjük. A mai alkalommal a kiképzés rendjéről lesz szó, gondolom, már sejtették. Jegyzeteljék a szavaimat, mert vissza fogom kérdezni! – intett az újoncoknak. Leona bekapcsolta a tollát, és várakozva nézett a férfira, aki azonnal folytatta is. – A kiképzés első négy hetében a napirend a következő: reggel ötkor van ébresztő, mint azt már tapasztalhatták. A reggelit negyed és háromnegyed hat között fogyaszthatják el, ezt sorakozó követi. Reggel hattól délig tart az elméleti kiképzés, ezalatt a következő napokban felelésre is számíthatnak. Ha valaki rosszul teljesít, az büntetést érdemel – hogy milyet, azt majd később. Az óra után déltől fél egyig tart az ebéd, ezután a fájdalomkiképzések következnek. Egyénenként negyed órát – húsz percet fog igénybe venni, és név szerint fogják magukat szólítani. Aki éppen nincs kiképzésen, az pihenhet. A gyakorlati kiképzések délután háromkor kezdődnek, és egészen este tízig tartanak. Ennek az órarendje a következő: a hétfői napokon a közelharcok legfőbb fogásait fogják elsajátítani, keddenként vívással foglalkoznak, szerdánként a lőfegyverekkel ismerkednek. A többi napon – a vasárnapot is beleértve – akadálypályákon, később terepen fognak teljesíteni. Ha lesz még valaki, akkor a második hónapban sor kerül majd a komolyabb elméleti képzésekre is. Azt fogják megtanulni, hogy hogyan képezzék ki az eddigi osztálytársaikat. Ennek úgyszintén van elméleti és gyakorlati része, is, úgyhogy sokkal kevesebbet fognak pihenni. Az első hónap hét órás gyakorlati kiképzésből, a második tíz órásból áll. A harmadik hónapban már nem lesz elmélet, csupán stratégiai, ügyességi, bátorsági próbákból fog állni, napi – és most jól figyeljenek – huszonkét órában. A fennmaradó két óra rövid pihenésből és étkezésekből fog állni. Most szeretném figyelmeztetni magukat az Orion program rendkívül rossz teljesítési statisztikájára. Még senkinek sem sikerült végigvinnie a kiképzést, az eddigi legjobb eredmény két nap híján két hónap volt. Budai hadnagynál ennél sokkal rosszabb a statisztika: két hónapja döntötték meg a rekordot, ami immár négy hét és három nap. Remélem, maguk jobban fognak teljesíteni. Most pedig térjünk rá a szabályokra és a büntetésekre. A büntetések rendszere elég bonyolult. Az olyan apró kihágásokért, mint az étkezésről való késésekért vagy szemetelésért 1/A, az ételmegtagadásért 1/B, a takarodó utáni hangoskodásért 1/C büntetés jár. Ezek a kódok egyetlen késszúrást jelentenek, a súlyosság szerint a gyomorszájba, a jobb tüdőbe vagy a szívbe. A kettes büntetések már komolyabbak. 2/A az elméleti kiképzésről késésért, vagy itt hangoskodásért jár, 2/B a sorakozóról való késésért, 2/C akkor, ha valaki gyakorlati kiképzésen hangoskodik vagy veszekszik, vagy hiányos egyenruhában jelenik meg.  Ez húsz, harminc vagy ötven korbácsütést jelent, és a korbács apró szögekkel van kirakva. A 3/A büntetés gyakorlati kiképzésről való késésért, elalvásért vagy az eszközök illetéktelen használatáért jár. 3/B tiszteletlen magatartás elméleti képzésen, vagy alulteljesítés esetén, 3/C egyéb tiszteletlenségért vagy verekedésért jár – ilyet láttunk már. A másik kettő csak abban különbözik, hogy négy, avagy öt nyilat jelent. A négyes büntetések már komoly bűnökért járnak. Olyasmikért, mint hiányzás, zavarkeltés vagy lázítás, szökési kísérlet vagy parancsmegtagadás, esetlegesen hadititkok kiadása. Erre nem szokott sor kerülni, de ha véletlen mégis elő fog fordulni, akkor az meglepetés lesz. Jobb, ha nem mesélem el előre. És most következik a tiszti rendszer, mivel úgy sejtem, hogy nem ismerik teljes egészében…