Agatha Moon:  A Macska - Kiképzés 4. fejezet Az elméleti óra végén Leona úgy érezte, hogy szétrobban a feje a rengeteg információtól. Szorgalmasan jegyzetelt, de nem hitte volna, hogy az ötoldalnyi vázlatot – aminek nagy része táblázat volt – valaha is lesz ideje megtanulni. Mivel Fehér őrmester az óra utolsó néhány percében bejelentette, hogy másnap szúrópróbaszerű kérdéseket fog feltenni, Leona már biztos volt benne, hogy az éjszakát ismét éberen tölti majd, ezúttal a jegyzetei fölé görnyedve. Bár az elméleti óra pontosan délben fejeződött be, a lány öt perccel fél egy előtt ért csak az étkezőbe. A késésért újabb büntetésre számíthatott – és nem is kellett csalódnia. Tinával csak nagyon keveset tudott beszélgetni, de azt azért megtudta, hogy a Sirius program sokkal könnyebben teljesíthető, mint az Orion – bár ezen egyáltalán nem lepődött meg. A fájdalomkiképzésre – ahogy Fehér őrmester említette – név szerint szólították őket. Mivel az orionosok kezdtek, Leona nagyon hamar sorra került, és ez alkalommal többször is megfordult a fejében, hogy feladja a kiképzést. Nem kellett volna sok hozzá, hogy valóban megtegye, de az üvöltésen kívül semmi nem hagyta el az ajkait, míg benn tartózkodott. Most nem Kovács volt a kiképzőorvos, mert a lány ezúttal az ötös számú szobába jutott, és ez a férfi csak egy-egy intéssel irányította Leonát, szólni nem is szólt hozzá. Mikor a lány kilépett az udvarra, Farkassal találta magát szemben. A férfi magabiztos mosolyából tudta, hogy továbbra is társak maradnak. Neki kissé nehezére esett, de végül sikeresen viszonozta a mosolyt. A pihenésre szánt másfél órát – amiből csak egy és negyed maradt – Leona tanulással töltötte. Az öt oldalon terjengő jegyzetet nagyon nehéz volt megjegyezni, ráadásul Petra most folytatta, amit éjjel a lány abbahagyatott vele. Máshová nem mehetett tanulni, az udvaron is nyüzsögtek a tisztek és az újoncok. Így maradt a körlet, ahol az egyre nagyobb hangzavar véletlenül sem könnyítette meg a dolgát. Leona szinte megkönnyebbült, amikor, pontban háromkor megszólalt a sorakozót jelző kürt a hangszóróból. A jókedvű nyüzsgést villámgyors készülődés váltotta fel. A két program újoncai erre az alkalomra is szétváltak. A kiképzés szinte azonnal megkezdődött, és Leona végre – először, mióta a telepen volt – elemében érezte magát. A lány itt végre elemében érezte magát, egész életében ügyesen mozgott, és a mostani küzdősport edzés a legkevésbé sem volt megterhelő számára. A fiúk is láthatóan élvezték a gyakorlást, bár az edzésen nem kímélték egymást. Az ütések fájdalma csak egy-egy pillanatig tartott, és jóval enyhébb volt az eddig átélteknél, így nem szegte kedvüket. Míg a tiszt a fogásokat mutatta meg, az orionosok feszülten figyeltek, majd párokba kellett állniuk. Leona először a kiképzőhöz került, de félóránként váltottak párokat.  A edzésen két büntetést osztott ki a tiszt. Ezeket a Rajczy-Berényi páros kapta, akik a kiképző szerint túl hangosak voltak. A két fiú, bár elég nehezen, de tűrte a 2/C büntetést. Végül, amint a kiképző elbocsátotta őket, jókedvűen, bár fáradtan mentek vissza a körleteikbe, hogy kipihenjék magukat. Este a körletben nagyobb volt a csend a megszokottnál. Petrát kifárasztotta az aznapi kiképzés, így most nem volt kedve a figyelem központjában tetszelegni. Tina is hamar megértette, hogy Leonának másnapra meg kell tanulnia a jegyzetet, így nem is zavarta sokáig, csak pár szóban számoltak be egymásnak az első nap élményeiről. A takarodó ideje nagyon hamar eljött, és Leona még csak a második oldal elejének memorizálásánál tartott. Most, a fárasztó edzéseknek hála, a szobában teljes lett a csend. – Nálatok nincs tanulnivaló elméletin? – kérdezte a lány suttogva Tinától. – De igen – válaszolt a másik –, de vasárnap elég időnk lesz megtanulni az egész heti anyagot. – Jó nektek… Minket holnap kikérdeznek, ráadásul pihenőnapunk sincs – mondta Leona, és az udvarról beszűrődő villanyfényben folytatta a magolást, a többiek nyugodt szuszogásáról tudomást sem véve. Fájdalmasan lassan haladt az idő, és a jegyzetek apró betűs sorai egyre nehezebben maradtak meg Leona agyában. Hosszú órák teltek el így, és Leona el sem mozdult az ágyról, kényelmetlen testhelyzetéből. Mikor már úgy érezte, hogy mindent tud, az ablakon kinézve a halványkéken derengő eget pillantotta meg. Az ajtó fölött elhelyezett óra fél ötöt mutatott, és a lány furcsállta, hogy nem érzett álmosságot. Erre a kis időre már inkább nem feküdt le aludni. Azt semmilyen szabály nem tiltotta, hogy ébresztés előtt felkeljen, úgyhogy kikászálódott az ágyból, kiegyenesítette az üléstől elgémberedett tagjait, és zajtalanul kiment az udvarra. Odakint sokkal többen voltak, mint amire számított. A segédtisztek a mai napon használatos eszközöket készítették elő. Leonával senki sem foglalkozott, így a lány nyugodtan leülhetett az egyik padra, ami talán a kiképzőtelep régi idejéből maradt ott, amikor még a rendes, egyprogramos rendszer szerint képezték a katonákat. A lány a padon ülve a gondolataiba merült. Aggódott az elkövetkező nap nehézségei miatt, és azon töprengett, hogy meddig fogja bírni ezt a kiképzési rendszert. Tudta, hogy jobb lett volna, ha nem választják ki erre a programra, de mindenképpen teljesíteni akarta a feladatot, ha már itt volt. A három napja otthagyott békés, nyugodt világ már elérhetetlen messzeségben volt. Hamarosan megszólalt az ébresztő, ami Leona számára csak az új nap megpróbáltatásainak ígéretét hordozta. Lassan elkezdtek szállingózni az emberek a szállások felől. A lány várt még tíz percet, aztán átment a főépületbe, a reggeli helyszínére.   *   Az elméleti óra most pontosan kezdődött. Fehér őrmester beváltotta az ígéretét, és kikérdezte az előző nap anyagát. Leona kiválóan szerepelt a villámkérdéseknél az egész éjszakai ébrenlét eredményeképpen, de a fiúk nem tudtak mindenre válaszolni, hiszen nyilvánvalóan pihenéssel töltötték az egyébként is pihenésre szánt időt. A kérdések után rátértek az aznapi tanulnivalókra, és mire vége lett az órának, Leona hét oldalt írt tele csak a Harmadik Világháború előzményeiről. Ha ezt meg akarta tanulni, akkor ahhoz legalább tizenkét órányi szabadidőre lett volna szüksége, és ismét csak éjszakára hagyhatta a magolást. Az ebéd idejében már azt sem tudta, hogy hol áll a feje, és a vázlat végig ott feküdt a szeme előtt az asztalon, bár nem volt ideje belenézni sem az állandó rohanás, a parancsszavakra figyelés miatt. Kezdett már elege lenni az egészből. Mikor az ő nevét mondták be a hangszórón a fájdalomkiképzésre várva, erősen gondolkozott rajta, hogy inkább a másik irányba megy és megkongatja a harangot, de mikor meghallotta annak a hangját – mély, de kellemetlenül hamisnak tetsző harangszó – végképp a kínszobák felé vette az útját. A siriusosok közül valaki feladta ekkor, és Leona jobb meggyőződése ellenére inkább a telepen maradt. A harang még háromszor szólalt meg aznap, az első esetben ismét egy siriusos fiú lépett ki, a második esetben, a gyakorlati kiképzés vége felé az egyik lány, Betti adta fel a kiképzést. Az este folyamán pedig ismét felhangzott a megváltás fülsértő hangja. Leona a körletben volt amikor meghallotta. Az ablakon át rá lehetett látni az udvarra, és a lány a távolból is felismerte a harang mellett álló alakot: Rajczy volt az. Leona nem hitte volna, hogy ilyen hamar kiesik az egyik orionos fiú, mindeddig azt hitte, hogy ő lesz az első kilépő. És talán Rajczytól is többet várt volna. Ahogy végignézte az udvaron lejátszódó jelenetet, elhatározta magában: olyan sokáig fog itt maradni az Orion programon, mint még soha senki.   *   Az első hónap már a végéhez közeledett. A lányok hatan maradtak a szobában, és Leona bosszúságára Petra sem lépett még ki, mi több, szentül megfogadta, hogy végigcsinálja a programot. Ők ketten még mindig nem tudták elviselni egymást, és egyre nehezebben fértek meg egy szobában. Mindketten sok büntetést kaptak már az elmúlt közel egy hónap alatt a verekedésekért, olykor a hangoskodásokért is. Leona számára a bosszantások olykor komolyabb megpróbáltatást okoztak, mint maga a kiképzés. Az Orion programon más volt a helyzet. Ott már csak négyen bírták az iramot: Németh Zsolt, Varga Gábor, Farkas Tibor és Leona. A kiképzés egyre keményebbé vált, bár a kezdetekor is úgy tűnt a lánynak, hogy ezt nem sokáig fogják kibírni. Az eddigi rekordhoz képest ők szépen teljesítettek. Tény, hogy Budai nagyon megdolgoztatta őket. A kemény küzdősport-edzések, hosszas vívóleckék, lövészeti gyakorlatok és az akadálypályák teljesítése minden egyes napon nehezebbé vált. A délelőttök ráadásul még mindig elméleti órákkal teltek, ahol a leadott anyagot az őrmester minden nap kikérdezte. A háború eddigi alakulásáról az orionosoknak mindent kellett tudniuk és immár áttértek a különböző szerek összetételére és hatásaira. Úgy, mint a Biotrin – ami három, egyenként mérgező kémiai elemből áll, és az arányokat mérnöki pontossággal kell adagolni –, a fájdalomnövelőkre – amiknek a lehető legbonyolultabb a rendszere – és a hat másodpercesnek becézett gyilkos hatású szerre – amely nevéhez híven egyetlen golyó találatától számított hat másodperc alatt megöli áldozatát, és a drága mivolta miatt nagyon ritkán használják. (Az összetevők között nagy mennyiségű ezüst és platinum-por található.) Ennek a rengeteg információnak köszönhetően Leona a kiképzés kezdete óta egyetlen percet sem aludt, és a Biotrinnek hála, nem is érzett álmosságot. A déli pihenőt általában a körletben töltötte, amikor nem kellett fájdalom-kiképzésre mennie. Már egészen hozzászokott a kínzásokhoz és a szintén napi rendszerességű büntetésekhez is. A lány nagyon hálás volt Tinának, amiért tartotta benne a lelket. Úgy érezte, hogy ha a barátnője nem lenne mellette, már rég feladta volna. Bár nagyon keveset tudtak beszélni a szoros programok miatt, mégis segítette a tudat, hogy Tinához bármilyen panasszal fordulhat, és nem is fog egyedül maradni. Ő ugyanis tett egy fogadalmat, miszerint (szolidaritásból) legalább addig marad, mint Leona. Így bár egyre ellenszenvesebbé vált Budai, bármennyit veszekedett Petrával, mindig volt valaki, akinek elmondhatta a panaszát, ha mindenképp ki kellett adnia magából. A másik ilyen segítőtársa Farkas Tibor volt, aki a legkitartóbbnak tűnt az orionosok között, és hasonló napirendet tartott, mint Leona. Bár az órákon kívül alig látták egymást, mégis megtalálták a módját, hogy valamennyit beszélhessenek. A negyedik hét pénteki napján a délutáni kiképzést a telep hátsó részén, egy tágabb udvaron tartották meg. Budai ezen a napon az orionosokat felügyelte, és a kiképző a legrendesebb volt az összes itteni tiszt közül, bár ő is nagyon nagy fegyelmet követelt meg. A hátsó udvaron fel volt állítva az akadálypálya, ami Leona számára sokkal nehezebbnek tűnt, mint amiken eddig gyakoroltak, de ez sem volt megoldhatatlan. – Egy lehetőségük van végigmenni az akadályokon – kezdte Keserű, a kiképzőtiszt – ha nem sikerül, akkor a pályát átrendezzük, és addig a bukottak büntetésre számíthatnak. A szintidő nyolc perc. Szatmári! Mint már megszokhatta, nincs kettős mérce! Ugyanazok az elvárások magával és a fiúkkal szemben. Amint megszólal a síp, indul az első. Végigmegy a pályán, teljesíti az eléje álló feladatokat, és végül megnyomja a piros gombot. Farkas, induljon! Farkas, és a következő, Németh Zsolt hamar, szinte a pálya elején megbuktak. Idejük sem volt felmérni a következő akadályt, annyira gyors ütemre késztette őket a pálya. Leona próbálta megjegyezni, előre eltervezni a mozdulatokat, de több, számára ismeretlen próbatétel is előfordult. Mikor ő került sorra, odaállt a rajthoz és megvárta Keserű sípszavát. Az első két akadályt sikerrel vette, a harmadiknál kapott néhány golyót, de továbbment, a negyediknél fájdalomnövelővel lőttek rá, de csak egyszer találták el. Egy kicsit megingott – a fájdalomnövelés a gyakorlatokon szokásos, egymilliós nagyságrendű volt (a háborúban is ugyanezt használták), de sikerült továbbmennie a következő akadályig, ahol egy kötél segítségével kellett átugrani egy mély gödör felett, aminek alján kések hegyei meredtek az égnek. Ez egy eddig teljesen ismeretlen akadály volt. Leona mély lélegzetet vett, igyekezett nem gondolni a fájdalomra, és átugrott a kötélre – de rosszul célzott és lecsúszott róla. Három késhegy állt a hátába és biztos volt benne, hogy nem fog tudni felállni, mégis megpróbálta. A rövid késekből némi küszködés és néhány fájdalomkiáltás árán sikerült kijutnia, és a gödör túloldalán lévő létrán kimászott. Már csak két akadály volt előtte: egy kisebb, átugrandó zárt téglafal, és végül egy háló, ami alatt át kellett másznia, hogy elérje a csengőt. Ezeket már könnyedén teljesítette. Mikor végre elérte a piros gombot, ránézett a kijelzőre: tizenhárom perc alatt ért célba, jóval később a szintidőben meghatározottnál. A büntetés nem volt meglepő, a 3/B jelzésű járt ezért, és a fiúkon és Leonán azonnal végrehajtották. A második forduló is hasonlóképpen sikerült, bár már Némethnek is sikerült végigmennie – tizenkét és fél perc alatt. Leona most nem járt sikerrel. Átrendezték az akadályokat, hogy a sorrenddel is bezavarják a katonákat. Leona némán, magában szitkozódott. Újra megpróbálkozott a pályával, majd újra megbukott, és büntetést kapott. Az ötödik körben Farkast elengedték, mivel a fiú megfelelően teljesített. Leonának még kétszer kellett nekifutnia, mire nagy-nehezen ő is szabadult a gyakorlatokról. Kevesebb, mint hét perc alatt ért célba, ezzel megelőzve Farkas rekordját. Igaz, hogy csak másfél óra maradt volna a kiképzésből, mégis örült a rövidke plusz pihenőnek. Mikor belépett a körletbe, meglepetésére Andreát ott találta. A lány az ágyán ült és maga elé meredt. – Szia – köszöntötte Leona. – Szia – válaszolt amaz fásultan, majd hozzátette – Kiléptem. Leona épp az átöltözéshez kezdett, de megállt a mozdulat közepén, és döbbenten Andreára meredt. – De… Miért? – kérdezte akadozva. – Nem bírom már ezt a szoros programot. Egyfolytában kiképzés, és szinte semmi szabadságom nincs. Ami meg lenne, azt tanulásra kell felhasználnom, különben büntetést kapok. – Mégis több szabadidőd van, mint nekem – próbált ellenkezni Leona, habár tudta, hogy a kilépés után már nincs visszaút – Inkább megismétled a kiképzést? – Muszáj. De addig is otthon lehetek egy kicsit. Úgy jöttem el ide, hogy a szüleimtől el sem köszöntem. – Egyikünknek sem volt rá ideje. – Tudom, de… Ezt már nem lehet kibírni. Még több mint két hónap van hátra. Nem mindegy, hogy most lépek ki, vagy a vizsgán bukok meg? Leona tudta, hogy Andrea sosem teljesített valami jól, mégis sajnálta, hogy meg kell válnia tőle. – Figyelj… most nem lesz sok időd pihenni, és egyből mehetsz a következő kiképzésre, amiről már nem lehet majd kilépni. Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – Biztos. Neked sosem fordult meg a fejedben, hogy fel kellene adni? – De – bólintott komolyan Leona – minden nap, mióta itt vagyok, főleg a büntetések alatt. De még sikerült itt maradnom, és nem is akarok kilépni egyhamar. – Az Oriont pedig még senki sem teljesítette… – A Siriust is csak harminc százalék szokta. De bármit ki lehet bírni. Vagy te nem gondoltál soha arra, hogy milyen jó lenne teljesíteni a programot? – De igen, még az elején. De már régóta tudom, hogy nem fog sikerülni, és semmi értelme tovább maradni. De… te végig akarod csinálni, igaz? – Ha nem lehetetlenítik el, akkor igen. Eredetileg az Orion programot is három hónapra tervezték meg, és ennek minden része teljesíthető – ha nehezen is. – A Sirius sem könnyű… – Tudom, hogy nem az. Ha másképp lenne, valószínűleg mindenki végigcsinálná. – Mindenesetre sok sikert kívánok neked a programhoz – sóhajtott Andrea. Felvette válltáskáját, majd kiment a körletből, hogy elhagyja a kiképzőtelepet. Leona egyedül maradt a szobában, és a siriusosok megérkezéséig minduntalan a jegyzeteit bújta. Úgy érezte, hogy a korábbiakból sem tud minden lényegeseket, így most azokat a lapokat vette elő. Nem hagyott időt magának, hogy Andrea kilépésén töprengjen. Egészen belemerült a tanulásba, mikor a társai bejöttek. – Hallottad, hogy Andi kilépett? – kérdezte azonnal Tina, amint megpillantotta barátnőjét. – Igen, beszéltem is vele, mielőtt elment volna. – Kár érte… megkedveltem. – Én is, de az ő döntése volt. Nem is meglepő, hogy egyre kevesebben vagyunk. – Remélem, azért még maradunk jó néhányan… Egész hihetetlennek tűnt, hogy már ennyi idő telt el. A közel négy hét szörnyű hosszú volt az Orion programon, és már csak négyen voltak. A gyakorlati kiképzések egyre keményebbé váltak, és a katonák számára világos lett, hogy nem csak azon múlik, hogy ki mennyit bír ki, hanem hogy mennyit tud teljesíteni. Az akadálypályák egyre bonyolultabbak, nehezebbek lettek, s az elméleti órákon is egyre magasabb követelményeket támasztottak. Leona nap, mint nap érezte, hogy aznap lesz az utolsó, és utána megkongatja a harangot… Hogy mégsem tette meg, az csak az akaraterejének érdeme volt. Tinán még nem látszott annyira, hogy fáradt lenne, de egy alkalommal, mikor csak ketten voltak a körletben, bevallotta: ő is egyre nehezebben bírja a Sirius programot, és ha nem tett volna ígéretet, akkor legszívesebben feladná. Hogy Leona végső elhatározásra jusson annak kapcsán, hogy a programon marad-e vagy sem, ahhoz történnie kellett valaminek. Már nem volt elég barátai, Tina és Farkas támogatása. A hatodik héten végre döntött.