Agatha Ravenna Moon:   A Macska - Kiképzés   8. fejezet   A napok ismét ugyanolyan gyorsan teltek, mint a kiképzés elején, s mire a programok résztvevői észbe kaptak, már csak két nap volt hátra. Ennek örömére Budai kétórányi plusz pihenőt adott nekik, amit kedvükre tölthettek el. Nem meglepő módon majdnem mindenki a körletbe vonult vissza. A három megmaradt lány – Tina, Petra és Leona is a szobában töltötték el az időt – Leona épp a „fogságból” jött vissza. – Mitől van ilyen jó kedved? – kérdezte egyből Tina, amint a barátnője belépett az ajtón, az arcán széles mosollyal. – Attól, hogy vége a kiképzésnek. – Még van két nap – kotyogott közbe Petra. – Nekem már nincs – mondta Leona, s egy megkönnyebbült sóhajjal végigterült az ágyán. Csak akkor folytatta, mikor észrevette, hogy a másik két lány értetlenkedve bámul rá – Holnap megyek vizsgázni. – Ezt Budai mondta neked? – kérdezte Tina. – Nem… Vele nem találkoztam ma. Fehér őrmester közölte. – Holnap hánykor indulsz? – Reggel hatkor. Van még nyolc órám addig, és elhatároztam, hogy végre pihenni fogok, és még a tanulás sem érdekel. – Nem is izgulsz? – Csak egy kicsit. – Jó neked, hogy máris végeztél – szólalt meg Petra. – Két napot majdcsak túléltek nélkülem. Két óra múlva Tina és Petra elbúcsúztak tőle, abban a biztos tudatban, hogy látják még egymást, és a két siriusos indult az aznapi kiképzésre. Leona nem bírta ki, hogy tétlenül feküdjön az ágyán, és mivel az Orion vizsgának szóbeli része is volt, elhatározás ide vagy oda, a régi jegyzeteit vette elő. Fél öt körül egy tiszt lépett be az ajtón. – Budai hadnagy úr üzeni, hogy menjen reggelizni, utána várja az irodájában. – Értettem, uram. Leona elpakolta a jegyzeteit, és két perc múlva az étkezőben volt, kivételesen egyedül, és nem sokkal utána belépett abba az épületbe, ahol a tiszti dolgozószobák és szállások sorakoztak szorosan egymás mellett. A folyosó ebben a korai órában teljesen kihalt volt, így Leona zavartalanul mehetett végig rajta. Budai irodája előtt megállt, nagy levegőt vett, majd bekopogott az ajtón. Odabentről felhangzott a már jól ismert „szabad” kiáltás, és a lány benyitott. Budai most is egyedül volt odabent, s az asztalon is a szokásos irathalom hevert, ami viszont még mindig furcsának számított: a hadnagy mosolyogva fogadta a lányt. – Üdvözlöm önt újra az irodámban – kezdte a férfi, miközben hellyel kínálta Leonát, aki kissé feszengve ült le az asztallal szembeni székre. – Jó reggelt, uram – köszönt udvariasan. – Egy hosszú nap után újabb kezdődik – jegyezte meg fáradtan a hadnagy, majd Leonára emelte a tekintetét. – A mai napon fog vizsgát tenni mindabból, amit megtanult itt, az Orion programon. Bár az eredménye nem csak önt, de minket is minősít, csak annyit kérek, hogy tegyen meg mindent, hogy átmenjen. Hiszen ha a programot egész idáig teljesíthetetlennek hitték, akkor a vizsgájáról biztosan tudják, hogy az. Ennek ellenére bízom önben, Szatmári. Számtalanszor bizonyította már, hogy sokkal többet tud, mint amennyit kinéznek önből. És most valamivel személyesebb hangon szeretnék beszélni önnel, mivel több alkalmunk már nem lesz rá – azzal a férfi levette a zubbonyát, ami alól vakítóan fehér ing villant ki. – Ebben a pillanatban nem vagyok a felettese, és könnyen meglehet, hogy mire véget ér a nap, már ön lesz magasabb rangban. – Nem egészen értem, uram – mondta Leona, megszokásból a mondat végére téve a megszólítást. – Szólítson inkább Zsoltnak – mosolyodott el újra Budai – Ez a keresztnevem. – Köszönöm. – Az öné pedig – ha emlékezetem nem csal – Leona. Ha megengedi, a továbbiakban így szólítom, amíg vissza nem térünk a merev, hivatalos formákhoz. A lány beleegyezően bólintott. – Nos, amint említettem, könnyen lehet, hogy ön magasabb rangban végez, hiszen ha kitűnő teljesítményt nyújt, akkor főhadnagyot csinálnak önből. Az előzményeket ismerve erre is van esély. – Nem hinném, hogy képes lennék rá – mondta elgondolkozva a lány. – Ugyan már, Leona, számtalanszor bebizonyította, hogy bármire képes, főleg, ha megpróbálják útját állni. Gondolom, élénken emlékszik még a hat héttel ezelőtti eseményekre. Leona felkapta a fejét. – És nem kérdezte meg magától, hogy miért? Hogy miért tettem ön elé a kilépőlevelet? – De igen, számtalanszor. – Nos, egyszerű a válasz. Az elővizsgán – valljuk be őszintén – mind ön, mind Farkas szánalmas teljesítményt nyújtottak. Igaz, csak egyvalaki volt, aki eljutott addig a pontig önökön kívül – biztosan hallott Viperáról – de ő harmadik próbálkozásra, szintidőre teljesítette a feladatot. Önökön viszont látszott, mindkettőjükön, hogy azon a ponton fogják feladni, ha nem teszek ellene valamit. Javítson ki, ha tévedek. – Nem téved. Valószínűleg egy órán belül harangoztam volna, ha nem kell újra bizonyítanom. – Abban az esetben helyes volt a sejtésem, és akkor döntenem is kellett, hogy melyikőjüket állítsam végleges választás elé. Visszafelé is elsülhetett volna a kísérletem, de szerencsém volt. – De miért engem választott akkor? – Mert ön, ha nem is sokkal, de mindig jobban teljesített a társánál, másfelől pedig Farkas sokkal szabálytisztelőbbnek tűnt, és nem tartottam valószínűnek, hogy ő megtagadta volna a parancsot. Ön volt minden nap büntetve, ön szegett meg majdnem minden szabályt, és – bár erre nem számítottam akkor – ön teljesítette az elővizsgát némi unszolás árán. Természetesen ezek után is kiléphetett volna, de akkor megbizonyosodtam a felől, hogy legjobb tudása szerint végigcsinálja, főleg, ha továbbra sem hagyom békén, és úgy hajtom meg önt, ahogy senki mást. Erre sem volt végig szükség. – A harmadik hónap elején ismét meg tudott lepni. Akkor tört ki önből minden utálata irántam, és nekem is támadt. Nem ez volt, ami megdöbbentett, hanem, hogy vállalta a büntetést is érte. Féltem, hogy megtörhet, és feladja. Mindezek után megpróbáltam normális ember módjára viselkedni önnel, de kudarcot vallottam. Az első – és egyben utolsó – ilyen alkalommal, az íjazás gyakorlásakor nem talált célba, amíg ugyanúgy nem viselkedtem önnel, mint annak előtte. – Remélem, mindezek után olyan jól fog teljesíteni a vizsgán, ahogy csak tud. Meglehet, magasak az elvárásaim, mégis bízom abban, hogy nem fog meghazudtolni. Most pedig kap fél órát, hogy összecsomagoljon, utána indulunk a vizsgaközpontba.