Agatha Ravenna Moon: A Macska - Kiképzés 12. fejezet Az éjszakát az osztály a körletekben, Leona a tiszti szobák egyikében töltötte. Ez az épület a miskolci kiképzőtelep közepén állt, s mindössze öt háló és öt dolgozószoba volt benne. Két fiú, nagyjából Leonával egyidősek voltak még itt elszállásolva. Ők is hadnagyi rangban voltak, mindketten az osztályukat képezték ki, s néhány pillanat alatt összetegeződtek Leonával. A kis társaság remekül szórakozott. Jocó a Mars-programon, Viktor pedig a Jupiteren indította el az osztályát. Mindkettejük a hét szombatján végzett, s utána terveik szerint már indultak is a háborúba, mivel a csapatképzést egyikük sem kockáztatta meg. Leona nagyon megkedvelte mindkettejüket, és sajnálta, hogy szombattól már magára marad. – Gondolod, hogy sikerül egy lánycsapatot kiképezned? Ráadásul a Jupiter-programmal? – kérdezte Viktor Leonát. – A magam példáján tanultam meg, hogy semmi sem lehetetlen – vont vállat a lány. – A lányok akkor sem fogják bírni úgy, mint a férfiak… - mondta Jocó, majd Leona arcát látva halkabban hozzátette – Na jó, kivétel mindig akad. Az éjszaka kellemesen telt. A fiúk négy órakor már otthagyták Leonát, s mindketten indultak, hogy folytassák a kiképzéseket. A lány a többi időt a regisztrációs papírmunkával töltötte. Bár az elméleti kiképzésen erről is szó volt, ott nem mondtak el mindent. A fiúk szerencsére elmagyarázták Leonának, hogy hogyan kell kitölteni a papírokat, és hogy a csapatképzés igénylésével még ráér a tizedik hétig. A lány úgy érezte, hogy ha most kellene beadnia az igénylést, akkor meglehetősen felelőtlen lenne. Reggel öt órakor még vaksötét és borult volt az ég. A laktanyát megvilágító fény mindössze az éjszakánként egyfolytában üzemelő reflektorokból áradt. Ahogy Leona átvágott az udvaron, azzal a céllal, hogy ellenőrizze, az ébresztőre felkeltek-e az újoncai, távolról hallotta a másik két csoport zaját. A körletekben az ébresztő szokásos, indulószerű hangjai még hallatszottak, de ahogy Leona benyitott az első lányszobába, ahol tízen kaptak szállást, meglepetten tapasztalta, hogy a hangzavar hidegen hagyja őket. A tíz lány békésen szuszogott az ágyakban. – Ébresztő! – ordított Leona az ajtóból, túlharsogva a hangszórókból áradó zajt. Érdekes módon erre mindenkinek kinyílt a szeme, és néhányan már fel is pattantak az ágyból. – Szedjétek össze magatokat, és tíz perc múlva sorakozzatok fel az udvaron! – mondta jó hangosan, hogy biztosan meghallják még a terem hátsó részében ülők vagy állók is – Aki elkésik, büntetést kap! Ez hatott. Amint Leona becsukta az ajtót maga mögött, már hallotta is, hogy a lányok meglehetősen nagy zajt csapva öltözködni kezdtek. Leona benyitott a második ajtón is. Időközben lecsengett az ébresztődallam, és itt kellemes meglepetés érte a lányt. Már mindenki ébren volt, sőt mi több, már néhányan át is öltöztek. A hadnagy innen elégedetten távozott, miután figyelmeztette a lányokat a sorakozóra. A harmadik szobában is hasonló volt a helyzet, úgyhogy Leona itt is csak néhány szót mondott. Viszont az utolsó szobában, a fiúknál ismét neki kellett ébresztőt kiáltania. Mind a négy újonc mélyen aludt. Tíz perc múlva, ahogy az álmos társaság felsorakozott az udvaron, Leona szigorú tekintettel fogadta őket. Szerencsére hatott a fenyegetés, és nem késett el senki. A hadnagy nem is akarta büntetéssel kezdeni a kiképzést. – Jó reggelt! – köszönt a társaságnak – Pár szóban közlöm a mai napirendet. Fél óra múlva indulás reggelizni, és hétkor kezdődik az óra. Addig szedjétek össze magatokat és viselkedjetek katonák módjára. Nem szeretnék égni veletek a többiek előtt, ugyanis nem vagyunk egyedül ezen a laktanyán. Az elméleti után a fájdalomkiképzésre fog sor kerülni, a csoport első felének fél tizenkettőtől egy óráig, a többieknek pedig kettőtől négyig. Négytől nyolcig a gyakorlati kiképzés fog tartani, utána vacsora és tízkor takarodó. Most pedig Oszolj! A reggeli, sőt még a hét órai sorakozó is baj nélkül telt, és Leonának már kezdett gyanús lenni, hogy ilyen simán megy minden. Hét óra után néhány perccel a csoport felvonult a körletek fölött kialakított tanulószobába. Leona mosolyogva csukta be az ajtót. – Foglaljatok helyet az asztaloknál. Ez most kicsit hasonló lesz, mint egy tanítási óra, azzal a különbséggel, hogy nem tartunk szünetet. A többiek engedelmesen leültek a padokhoz. – Nem lesz szünet? – kérdezte döbbenten Anna. – Még szép, hogy nem – válaszolt Leona, és ennyivel el is intézte a témát – Tegnap már elmondtam a büntetések mibenlétét, de azt, hogy pontosan milyen kihágásért melyik jár, azt most fogom közölni veletek. A legjobb lesz, ha ezt jegyzetelitek és meg is tanuljátok. Azzal Leona elsorolta a büntetések rendszerét. A többiek visszakérdezés nélkül körmöltek, csak amikor a 3/C kiváltó okához ért – „Tiszteletlen magatartás tiszttel szemben” – akkor Győző vigyorogva megkérdezte: – Ez rád is vonatkozik, Szati? – Persze! – vágta rá méltatlankodva Leona, majd kacsintva hozzátette – Sőt, ha rendszeres és kedvelt szabályszegés lesz, akkor még komolyan is fogom venni. Kisebb tiszteletlenségeket elnézek, de ha valaki komolyan kihúzza a gyufát, az számíthat a következményekre, főleg, ha lesz ellenőrzés is. És erre az esetre meg kell tanulnotok még a tiszti rendszert is… – Ne! Inkább tartsunk szünetet! – kérte Adél. – Igen, már vagy két órája beszélsz, és még nem volt szünet – tette hozzá Viki. – Ugyan már, még csak másfél óra volt – vigyorgott Leona – És nem lesz szünet. Aki nem jegyzetel, és holnap nem tudja felmondani a lediktáltakat, az számíthat a büntetésre. – Melyikre? – kérdezte Saci, akit szemlátomást nem viselt meg a jegyzetelés. – Amelyik alulteljesítésért jár, keresd ki! – válaszolt a hadnagy. – De ez akkor is nagyon sok… - kesergett Dorina. – Jó, felőlem tarthatunk szünetet, és akkor a gyakorlatban is bemutathatom a büntetéseket – mondta kegyetlen vigyorral Leona. Erre a méltatlankodó moraj elhallgatott, és mindenki a lehető legteljesebb csendben várta a további információt. A hadnagy elégedetten folytatta is a tiszti rendszerrel. Mire ennek a végére ért, már valóban csak tíz perc maradt tizenegyig. – Akkor mára végeztünk is az elmélettel – mosolygott Leona – Van még néhány percünk, de hogy lássátok, hogy nem vagyok rabszolgahajcsár, most mehettek is. Ne feledjétek, aki a nevét hallja a hangosbemondóban, azt a fájdalomkiképzésre hívják, ugyanoda, ahol a Biotrint megkaptátok. És nagyjából lehet rá számítani, hogy ki mikor kerül sorra, mivel névsor szerint haladunk.   *   Délután négy órakor az osztály újfent felsorakozott az udvaron. Ezúttal a sor csodálatos módon egyenes volt, és elkezdődhetett a valódi kiképzés. Leona először is párokba állította őket, majd megmutatta az elsőként a programban szereplő közelharci technika, a karate alapállását. Az osztály azonban ezzel az egyszerű feladattal is csak tíz hosszú perc elteltével birkózott meg. Az ütések gyengék, a védések hatástalanok és lassúak voltak. Leona nem is próbálta titkolni elégedetlenségét. – Ha így folytatjátok, büntetés lesz a vége! – pirított rá az osztályra, de azok mintha meg se hallották volna. Ráadásul fél óra múlva ismét nyafogni kezdtek, hogy végre tartsanak egy tíz perces szünetet, hogy kipihenhessék magukat, mert már nagyon fáradtak. – Miféle szünetet? Még alig kezdtünk hozzá! – mondta a hadnagy – Addig nem lesz szünet, amíg nem megy normálisan legalább az alap. Nem kérek sokat. Azonban ez sem használt. A négy óra egyenesen kínszenvedés volt mind az osztály, mind Leona számára. Az újoncok semmi áron sem hagyták abba a nyafogást, és mikor nagy-nehezen letelt a négy óra, Leona biztos volt benne, hogy a világon semmit sem tanultak, talán csak annyit sikerült a fejükbe verni, hogy a kiképzés alatt töröljék ki a szünet fogalmát. Másnap reggel már könnyebben felkelt mindenki, és újult erővel vetették bele magukat a nyavalygásba. Az elméleti órán, amíg Leona a fájdalomnövelőkkel próbálta megismertetni őket – csak a legalapvetőbb dolgokat elmondva róluk – többször is lankadt a figyelem. – Jó lenne, ha megjegyeznétek, amit mondok – szólt rájuk mérgesen. – De erre nem is lesz szükségünk – vitatkozott Adél. – Nem? – vonta fel a szemöldökét Leona – Akkor mondd csak, mit csinálsz, ha véletlenül nem csak egy, hanem akár tíz fájdalomnövelő is eltalál? – Semmit – dőlt hátra a székén Adél – Az a tíz még nem sok… – Nem hinném, hogy most szívesen alávetnéd magad egy efféle kísérletnek – vágott vissza csípősen a hadnagy. A délelőtti óra katasztrofális mivoltát a délután hasonló jellege követte. Mindenki úgy viselkedett, mintha még életében nem látott volna kardot, a legtöbbjük túl veszélyesnek, mások túl nehéznek tartották a fegyvert, és ezt nem szégyellték egymás után többször is közölni Leonával. A hadnagy mérgét már nem sokáig lehetett fokozni. Szerencsére a szünettartás iránti kérelmek most nem hangzottak el, de annál rosszabb volt a kiképzés színvonala. Leona bárhogy erőlködött is, bármivel fenyegette őket, semmi nem hatott. Már a büntetés eszközeit is bevetette, aztán a képébe vágták, hogy ha Csilla, Gergő és Anna megérdemlik az alulteljesítés miatti 3/B-t, akkor még másik öten is megkaphatnák, és hogy Leona ne legyen ilyen igazságtalan, hogy csak azokat bünteti meg, akikre pikkel. – Ha így fogjátok fel, akkor mindenki büntetést kaphat – vágott vissza a lány – Halljam, ezt akarjátok? Vagy rendesen dolgoztok, vagy kiosztom a további büntetéseket is! A helyzet egyre inkább kezdett eldurvulni. Semmi kétség nem fért hozzá, hogy Leona nem bír ezzel az osztállyal – ahogy soha egyetlen tanár sem bírta megnevelni őket. Kilenc órakor, mikor már a vacsorának is vége volt, Leona ugyanott hívta össze őket, ahol az első nap beszélgettek. Az osztály tagjai ismét civil ruhában jelentek meg. – Három napja vagyunk itt – kezdte Leona nyugodtan – és őszintén megmondom, soha nem volt még ilyen nehéz három napom, mint most. Az Orion-program csak egy kis bemelegítés volt ehhez képest. Mikor ideértünk, kértem, hogy válasszatok, milyen programot szeretnétek teljesíteni. Akkor azt mondtátok, hogy legyen a Jupiter, és ha nem sikerül, akkor engedjem lejjebb a szintet. Sajnos nagyon úgy néz ki, hogy nem fog menni a Mars-program sem, és őszintén meglepődnék, ha a Merkúrt tudnátok teljesíteni. – a hangja végtelenül keserű volt, és a kezdeti fészkelődés most feszült figyelemnek adta át a helyét – A kiképzés nem arról szól, hogy itt vagyunk, elnyafogjuk az időt, csinálunk valamit, hogy megússzuk a munkát, és nem foglalkozunk az egésszel. Tudom, hogy mit mondanak az iskolában is, hogy nem az intézetnek, hanem magatoknak tanultok. Én nem tudok nektek ígérni semmit. Sem jó állást, sem jó fizetést, még csak biztonságos jövőt sem. Csak egy esélyt. Gondoljatok bele, mit szeretnétek jobban: ha véget ér a háború, megélhetést és lakást keresni, vagy békésen nyugodni egy jelöletlen tömegsírban? A lány végignézett az arcokon. Most látszott csak igazán, hogy milyen osztállyal van dolga. A társai nem hogy magukba szálltak volna, hanem dühös kifejezés jelent meg az tekintetükben. – Nem mi akartuk ezt – szólalt meg Adél - belerángattak minket… – És gondolod, hogy engem nem rángattak bele? – emelte fel a hangját Leona – Gondolod, hogy önszántamból mentem? Igen, volt választási lehetőségem. Vagy megyek egyedül, és megpróbálok teljesíteni, vagy veletek együtt. Teljesen mindegy volt. És gondoljátok, hogy önszántamból mentem Orion-programra? Nem, még csak véletlenül sem. Kiválasztottak, és nem volt más lehetőségem. De tudjátok mit? Nem kötelező. Nem is három, egyenesen négy választási lehetőséget kínálok. Itt, Miskolcon is meg lehet csinálni a Merkúr-programot. Végig lehet nyafogni azt is, és akkor három hónap múlva halottak vagytok. Megpróbálhatjuk a Mars programot, és mivel így álltok hozzá, a háborúban nem fogjátok kibírni két-három hétnél tovább. Vagy pedig indulhatunk a Jupiter-programon, és ha azt úgy próbáljátok megúszni, mint eddig, hát semmi esélyetek sem lesz. Ha az eddigi statisztikát nézzük: Jupiter kiképzésen végzett harminc főből egy év múlva jó, ha öten életben vannak. Felőlem meghalhattok, én mosom kezeimet. Rajtatok múlik. Egyetlen esély van, hogy életben maradjunk, méghozzá az, ha alávetjük magunkat az akciócsapat képzésnek. Lehet, hogy nem fog sikerülni, de legalább lesztek olyan jók, hogy a háború után legyen esélyünk újra találkozni. Semmi sem lehetetlen, csak akarni kell. De ti nem akarjátok. Ti azt szeretnétek, hogy hagyjuk itt a fenébe az egészet, ellézengetek három hónapig, aztán meg valahogy megpróbáltok boldogulni. Gondoljátok végig, amit mondtam. Holnap reggel ötkor ébresztő lesz, és folytatódik az elméleti kiképzés. Ki fogom kérdezni, amit eddig elmondtam, és aki nem tud helyesen válaszolni, azt büntetni fogom. Sajnálom, ha mással nem lehet rátok hatni, akkor marad ez a megoldás.