Agatha Ravenna Moon: A Macska - Kiképzés 13. fejezet Este Leona kimerülten tért vissza a tiszti épületbe. A két fiú még kiképzést tartott, úgyhogy a lánynak volt egy kis ideje, hogy a papírmunkát elvégezze. Még mindig nem töltötte ki azt a rubrikát, ahová a program nevét kellett beírni, de még mindig nem tudott dűlőre jutni ezzel a problémával kapcsolatban. Ha beírja valamelyiket, akkor később már nem változtathat. Legszívesebben a Merkúr nevet jelölte volna meg, de akkor, ha mégis összeszedi magát az osztály, a csapatképzés lehetősége elúszott. A többit viszont felelőtlenség lett volna az eddigi tapasztalatai alapján. Nem sok ideje volt, hogy ezen töprengjen, mert néhány perc múlva zajt hallott a folyosóról. Először azt hitte, hogy a fiúk érkeztek meg, de ők mindig vidáman újságolták egymásnak, hogy milyen jól teljesítenek a csoportjaik, és most Leona nem hallott beszélgetést. Kíváncsian kilépett a szobájából, és végre mosolyra húzódott a szája, ahogy meglátta, ki érkezett. A folyosón Tina közeledett, ő is hadnagyi rangjelzéssel az egyenruháján és a homlokán a Sirius program teljesítésének jelével. – Szia! Hogy kerülsz ide? – kérdezte Tina meglepetten. – Ide osztottak be – vont vállat Leona – és úgy látom, hogy téged is. Átesve az üdvözlésen és azon, hogy elmondják, mennyire örülnek egymásnak, Leona szobájában ültek le. – Hogy sikerült a vizsgád? – kérdezte Leona. – Remekül. Kitűnő lettem – mosolygott Tina – ami Budai kiképzése után nem újdonság. Igaz, hogy csak húszan vizsgáztunk, de ebből tizenhét kitűnő lett. Ráadásul még Petrának is remekül sikerült. – Pedig nem hittük volna, hogy végigcsinálja – szúrta közbe Leona. – Hát nem – vallotta be Tina – Miután elmentél, egész normális lett. De neked hogy sikerült? – Én nem lettem kitűnő – válaszolt Leona – Az Orion-vizsga nagyon nehéz volt, Budai szerint lehetetlen. De azért nem buktam meg, és ez is nagy teljesítmény. – Akárcsak az, hogy a programot teljesítetted. – Milyen a hangulat nálatok? – Az osztályra gondolsz? Meg vannak ijedve, hogy itt kell lenniük, de egyelőre jól bírják. És a tieid? – Elég rosszul vannak. Úgy érzik, hogy kíméletlenül megdolgoztatom őket. – És tényleg így van? – Nem! – rázta a fejét Leona – Mióta itt vannak, még semmit nem sikerült megtanítanom nekik. – Két nap nem olyan hosszú idő… – Az igaz, de nem is akarnak tanulni semmit. Csak nyavalyognak, hogy fáradtak, a legidiótább kifogásokat hozzák fel… Mondd, Tina, miért ment ez olyan könnyen Budainak? Úgy értem, nála sosem volt nyafogás. – Ő kemény eszközöket alkalmazott, és nem ismert minket előtte – világított rá Tina. – De akkor nekünk hogyan kellene rávennünk ezeket a kislányokat arra, hogy végre csinálnak is valamit? Leona azon kapta magát, hogy felállt a székből és az asztalra támaszkodik. Tina ezzel szemben higgadt maradt. – A te osztályodnál csak te tarthatsz rendet, másnak nincs esélye rá. – Elég meredek feladat ezt az osztályt nézve. – Viszont nem lehetetlen! Leona erre nem tudott mit válaszolni, de nem is kellett, mert megérkeztek a fiúk, a szokásos vidám csevegés közepette. Átvágtak a folyosón és Jocó bekopogott Leona szobájába. – Szabad! – szólt ki ingerülten a lány. Jocó széles vigyorral az arcán benyitott, a nyomában Viktorral. Üdvözölték Tinát, villámgyorsan összetegeződtek vele, majd kérdezés nélkül helyet foglaltak a szobában. – Hogy telt a második napod? – kérdezte Jocó Leonát, és ezzel sikerült rátapintania arra a témára, amiről a lány a legkevésbé sem akart beszélni. – Szörnyen – foglalta össze Leona egy szóban a nap eseményeit. – Ne is foglalkozz vele! – bíztatta Viktor – Minden osztály így szokta kezdeni. – Nem beszélhetnénk valami másról? – kérdezte idegesen a lány. – Ha tudsz valami érdekes témát, akkor lehet róla szó – vont vállat Jocó. – Tényleg, Leona, melyik programmal indítod el az osztályodat? – kérdezte Viktor. – Fogalmam sincs, de legszívesebben a Merkúron – válaszolt a lány. – Na ne… Az egyetlen orionos ne égesse le magát azzal a kiránduló-programmal… - vigyorgott Viktor. – De ha egyszer még azt sem lennének hajlandóak teljesíteni... – mondta Leona. – Jobb vagy te annál – mondta Jocó, s Tina is sűrűn bólogatott hozzá.   *   A másnap délelőtt semmivel sem ígért többet, mint az addigiak. Az egész csoport úgy viselkedett, mintha meg sem hallották volna Leona előző esti lelki beszédét, s ugyanolyan nyűglődve, kedvetlenül fogadták a hadnagyot az elméleti órán. A lány úgy tett, mintha észre sem venné az osztály „fáradtságát”, s rendíthetetlenül sorolta az aznapra szánt adatokat. A fenyegetését, miszerint kikérdezi az eddig tanultakat, az óra vége előtt fél órával váltotta be. Ebben a tekintetben is kudarcot vallott az osztály, Kittin, Rékán és Alízon kívül senki nem tudott rendesen válaszolni, így Leona büntetéseket volt kénytelen kilátásba helyezni az óra végére. – Nem tudom, hogy mihez akartok így kezdeni – mondta tíz perccel kicsöngetés előtt – de ha nektek így jó, akkor így folytatjuk – azzal kihúzta magát, és hidegebb hangneme váltott – Felejtsék el, amit eddig mondtam. Ezentúl maguk a Jupiter-program résztvevői, és nincs más választási lehetőségük, mint hogy ezt legjobb tudásuk szerint teljesítsék. Némaság telepedett a teremre, ijedt tekintetek meredtek Leonára, de ő nem foglalkozott velük. – Ezentúl semmiféle engedményt nem adok. Megértették? – Igen – hallatszott halkan és elszórtan a terem különböző pontjairól. – Nem hallottam tisztán! – ordított rájuk Leona – Megértették? – Igen, hadnagy – mondta egyszerre az osztály, kellő hangerővel. – Oszolj! – adta ki az utasítást Leona. A büntetésekre is sor került, rögtön az óra után. Az osztály pisszenés nélkül sorakozott fel, s úgy tűnt, hogy ez a módszer be fog válni. De ha Leona ebbe a kellemes helyzetbe ringatta volna magát, akkor hatalmasat csalódik a délutáni kiképzés alatt. Az osztály a pihenőidőben túltette magát az ordítozáson, és bizonyára összeesküdtek, hogy nem fognak megijedni Szati fenyegetéseitől. A hadnagy pedig meg mert volna esküdni, hogy ez a lehető legelvetemültebb osztály, akiket valaha is kiképzésre hívtak. A lövészeti gyakorlatok első napja nem volt túl nehéz, sőt, kifejezetten szórakoztató az összes többihez képest, de ez az osztály nem volt hajlandó szórakozásnak felfogni. Tartották magukat azon elhatározásukhoz, hogy továbbra is akadékoskodnak. A legfőbb kifogások most arról szóltak, hogy rángatnak a fegyverek, amelyeket a lány a kezükbe adott. – Miért nem lőhetünk normális golyókkal? – nyafogott Adél – ez a vaktöltény semmire se jó… – Ha ezzel nem tudtok lőni, akkor a normálissal se fogtok tudni – szólt rá Leona. – De legalább látnánk, hogy mennyire pontosan célzunk – folytatta Adél. – Meg tudom mondani nektek anélkül is, hogy kipróbálnátok: senki nem találna el egy harminc méterre lévő, szabvány méretű, álló céltáblát, esetleg csak tíz lövésből egyszer az, akinek szerencséje van. Úgyhogy a legjobb lesz, ha megszokjátok a fegyvert, aztán próbálkozunk tovább. – Fogadok, hogy neked nem kellett ilyen hülyeséggel bajlódnod! – jegyezte meg morgolódva Roland. – Mi is ezzel kezdtünk – biztosította Leona higgadtságot erőltetve a hangjára – De felőlem dolgozhatunk Orion-szinten is… Erre hirtelen csend lett, és némán folytatták a gyakorlást.   *   A következő nap szabad volt a csoport számára. Vasárnap nem volt ébresztő, nem kellett időre menni az étkezőbe, és nem volt kiképzés sem. Ezeket az osztályból senki nem hiányolta, azt viszont igen, hogy Leona ott legyen velük. A hadnagy ugyanis egész nap nem mutatkozott. A szobájában volt, Tina társaságában, mivel a fiúk már elmentek vizsgázni. A két kiképző megvitatta, az eddigi napok tapasztalatát. Érdekes módon Tinának könnyebben ment a kiképzői szerep, mint Leonának. A beszélgetés hangulata kezdetben keserű volt, de aztán vidáman folytatták a csevegést – ahogy mindig, mióta csak ismerték egymást. Akadt bőven olyan témájuk is, amin jót nevethettek. Leona csak este lépett ki a tiszti épületből, s a körletek felé vette az irányt. A nap még sütött valamicskét, bár vöröses alkonyi fényét fátyolfelhők lágyították meg. A körlet falai nem szigeteltek jól, hangos nevetés hallatszott ki az épület ablakain keresztül. Ezek szerint az osztály kitűnően érezte magát, s Leona kivételesen nem bosszankodott emiatt. Úgyis szándékában állt másnap megdolgoztatni őket, hát élvezzék csak az utolsó perceket! Ahogy benyitott az első szobába – innen hallatszott ki a hangzavar – azonnal elnémult mindenki. A lány egy pillantással felmérte, hogy mind a harmincan idebent tartózkodnak, és szinte mindenki kerüli a tekintetét, s ha mégis találkozott a pillantása valakiével, akkor az illető alig bírta visszatartani a nevetését. – Gyertek fel a tanulószobába – parancsolta kurtán és szárazon. – Miért? – kérdezett vissza Réka. – Mert beszélnem kell veletek – közölte ellentmondást nem tűrő hangon Leona, majd hátat fordított és elindult a lépcső felé. Hallotta, hogy összesúgnak mögötte, de követték. Mikor felértek a rideg tanulószobához, a lány kitárta az ajtót, és megvárta, amíg mindenki besorakozik. Ő maga utoljára lépett be. – Megint lelki beszédet akarsz nekünk tartani? – kérdezte szemtelenül Réka. – Nem, rájöttem, hogy az nem használ. Semmivel nem lehet hatni rátok. Leperegnek rólatok a szidalmak, a fenyegetések, a büntetéseket fel sem veszitek. Ez a hozzáállás nem rossz, hiszen visszagondolva én is hasonlóan viselkedtem. Annyi baj van az egésszel, hogy dolgozni sem akartok, pedig nem ártana meg nektek. – Túl sokat követelsz – vetette közbe Roland. Leona felszegte a fejét. – Túl sokat? Eddig, ha jól emlékszem, az volt a baj, hogy túl keveset. Tegnap azért nyafogtatok, hogy miért nem lőhettek normális golyókkal. Örömmel jelenthetem, jövő héten már nem lesz ok ilyen irányú panaszra. Holnaptól nem lesz elméleti órátok, három napon keresztül az akadálypályákkal fogunk foglalkozni. Nyolc órátok lesz, hogy egyet-egyet teljesítsetek, ha nem sikerül, akkor meghosszabbítjuk a kiképzést. Ezt a kijelentést általános felháborodás követte, de Leona leintette őket. – Elvárom, hogy ne hozzatok rám szégyent az első ellenőrzéskor, ami már akár holnap is megtörténhet, vagy a jövő héten bármikor. Hetente legalább egyszer jön egy magas rangú tiszt, aki megnézi, hogy mire haladtam veletek. Ha úgy gondoljátok, hogy be akartok égetni előtte, akkor olyan büntetésre számíthattok, amit el sem tudtok képzelni. – Minek van ellenőrzés? Nem mindegy, hogy mit csinálunk? – kérdezte Réka. – Egyáltalán nem mindegy. Nem csak a saját érdeketekben kaptok kiképzést, nem csak önmagatokért kell majd harcolnotok, hanem minden másért is. A civilekért, a… – Ha így folytatják, egyáltalán nem lesznek civilek. Mindenkit be fognak hívni – világított rá Rita. – Csak akkor, ha az eddigi katonák nem állják a sarat, és elbuknak – vágott vissza Leona – Hogy mi a célja a háborúnak? Hogy mi a célja egy-egy félnek? Nos, ez nyilvánvaló. Az ellenségeinknek, akikhez a mai napig folyamatosan csatlakoznak emberek és országok is, az, hogy elpusztítsák az eddigi rendszert, megdöntsék a kormányokat, és csak a gyengéket hagyják életben, akiken uralkodni tudnak. A mi célunk ennek megakadályozása, a túlélés és hogy egy demokratikus rendszer fennmaradjon, ne legyen elnyomás, és tovább fejlődhessen a gazdaság is. – Tehát a pénzért harcolunk, mint mindig – vonta le a következtetést Kitti. – Nem elhanyagolható tényező – felelt szárazon Leona – És ha nem lenne, ráébrednétek, hogy mennyire fontos. És a pénz mellett még fontosabb a szabadság. Próbáljatok meg úgy viselkedni, hogy az ellenőrnek ne legyen oka megróni bennünket. Ehhez nem kell sok, hiszen csak az alapvető formulákat kell betartanotok. Arra kérlek benneteket, hogy ne legyen baj az egyenruhákkal, a sorakozóval, az alapvető fegyelemmel. Az étkezések alatt ne csapjatok hangzavart, ha panaszkodni akartok, akkor azt ne a kiképzés alatt, hanem előtte vagy utána mondjátok nekem, amikor az irodámban vagyok. Nem kérem, hogy azt is megcsináljátok, amire most még nyilvánvalóan nem vagytok képesek, de tartsátok észben, hogy idővel nem lesz semmiféle határ előttetek. Az általános elégedetlenség, a nyafogás nem vezet sehová, csak engem is felmérgesítetek vele, aminek vannak bizonyos kellemetlen következményei, mint már tapasztalhattátok. Szeretném, ha legalább ennyit megtennétek magatokért és értem. – Mi történhet, ha az ellenőrzéskor nem tartjuk be a szabályokat? – kérdezte kíváncsian Saci. Leona kész volt a válasszal. – A legjobb esetben megússzuk egy szóbeli figyelmeztetéssel, és némi kedvezmény-megvonással. Esetleg hivatalosan megtiltják a pihenőnapot, vagy állandó ellenőrzés alatt tartanak minket. De a legrosszabb eset az, hogy elveszik tőlem az ezt az osztályt érintő kiképzői jogot – és sajnos az eddigi tapasztalatok alapján ez fog bekövetkezni. Akkor kaptok valaki mást, egy sokkal szigorúbb tisztet, én pedig valószínűleg indulhatok harcolni. Ez az eshetőség egyikünknek sem kedvező. – Úristen… - sóhajtott Kornél. – Most újra felteszem a kérdést, hogy melyik programot választjátok. Nem akarom elismételni azt, amit első nap mondtam, de a feltételek még mindig ugyanazok, az akciócsapat képzést is beleértve. – Szerinted képesek lennénk rá? – kérdezte Adél. Leona elgondolkozott egy kicsit, és kibámult az ablakon, majd nagy levegőt véve fordult ismét az osztályhoz. – Bármire képesek vagytok. Nem tudom, hogy ha hivatalosan is a Merkúr programot választottuk volna, akkor milyen lenne a helyzet, merthogy eddig azon a szinten is nehézkesen teljesítettetek, de ha akarnátok, akkor nem lenne baj a Jupiterrel sem. – Szóval még mindig azt javaslod, hogy a legnehezebb programot csináljuk meg? – szólt közbe Roland. – Én csak válaszoltam Adél kérdésére – vont vállat a hadnagy – De még nem kell hivatalosan sem megjelölni a programot, egy hét várakozási idő van rá. Szerda este kell kitöltenem majd ezt a papírt, addig még meggondolhatjátok, és láthatjuk is, hogy az akadálypályákon hogyan teljesítetek. Mindhárom program ugyanazon az akadálypályán kezd, így nem kell külön válogatnunk. – Legyen inkább a Merkúr-program! – mondta Győző – Akkor nem kell annyit szenvednünk. – Nem hát, mert akkor a háborúban is gyorsan kinyírnak minket – vetette ellen Kitti. – Miért, szerinted kibírjuk a Jupitert? – vonta fel a szemöldökét Rita. Leona fél füllel hallgatta a vitát. Az osztály, mint általában, most is két táborra oszlott, és még csak véletlenül sem akartak kompromisszumot kötni, helyette egymással veszekedtek. A hadnagy nem akart közbeszólni, elgondolkozva nézett ki az ablakon. Melyik program is lenne jó a számukra? Hivatalosan a Merkúr, ha a céljaikat akarják elérni, akkor a Jupiter. Választani viszont komoly felelősséggel járt volna, és nem lehetett biztos benne, hogy helyesen döntene. Este tízkor Leona takarodót fújt, és a vitatkozás a körletekben folytatódott, de nem jutottak közös álláspontra.