Agatha Ravenna Moon: A Macska - Kiképzés 20. fejezet Leona egész éjszaka színét sem látta Ferenczynek, de nem kételkedett benne, hogy a férfi még itt van. Erős volt a gyanúja, hogy az ezredes arra vár, hogy két kiképző bukását is láthassa: Leonájét és Tinájét. Világos volt számára, hogy az ellenőröknek jogában áll bárkit megfosztani a szakaszától, de Leona azt is tudta, hogy ezt csak egy, a Magyar Főtiszti Kar által kijelölt tanú és a kar egy tagja beleegyezésével teheti meg. A felmondási nyomtatványra négy aláírás kellett: az ellenőré, a tanújé, a Főtiszti Kar tagjáé és az éppen leváltott kiképzőé. Leona tudta, hogy ha Ferenczy valóban megpróbálkozik ezzel az utolsó eszközzel, akkor már másnap el fog kezdődni az ellenőrzés a legszigorúbb körülmények között… Tisztában volt azzal is, hogy Ferenczy szava elég sokat fog számítani, és ha a „legfőbb bíró”, ahogy magában nevezte, az ezredes barátja lesz, akkor neki, Leonának esélye sem lesz Miskolcon maradni. Hajnali négy órakor még mindig a papírmunkával volt elfoglalva, bár nem sokat haladt velük. Lemondó sóhajjal nyugtázta, hogy másnapra fognak maradni az ívek, majd egy mély levegőt véve felállt az asztala mellől, hogy kiszellőztesse a tüdejét és a gondolatait az éjszakai, nyugodt, csendes és tiszta levegőben. Mint az összes kiképzőtelep Magyarországon, a miskolci is jóval a városhatáron kívül épült fel, így csak a fények ragyogtak el odáig, a zajok enyhe mormogássá gyengültek. Leona éppen azon töprengett, hogy leül az egyik padra, és kint tölti a hátralévő egy órát, mielőtt fel kellene ébresztenie a szakaszát, de akkor – ahogy előre várhatta volna – a kapu felől motorzúgás hallatszott. Az érkező autó zaja késként hasított a levegőbe. A lánynak összeszorult a torka. Ferenczy megtette… Ferenczy valóban megtette… Ha nem vigyáz, akkor most el fogja veszíteni a szakaszt, és ezt semmiképpen nem akarta… De ha Ferenczy kérésére olyan ellenőrök jöttek, akik szintén megátalkodott szabálytisztelők, akkor a lány nem maradhat… Az autó beállt a parkolóba. Ez már elve szokatlan volt, hiszen az ellenőröket általában kitették a kapunál, de most főtiszt érkezett, ráadásul lehet, hogy nem is egyedül… A sejtése beigazolódott. Két férfi szállt ki az autóból, Leonától nem messze. A lány a sötétségben, megdermedve várta, hogy történjen valami, és nem is tudatosult benne, hogy takarásban van, de ha a férfiak meglátták volna, akkor sem tud megmozdulni. Ferenczy megtette… Az ezredes épp ebben a pillanatban lépett ki a tiszti épületből. Leona önkéntelenül arra kapta a fejét, de az érkezett tisztek túlzottan el voltak foglalva a vitájukkal, úgyhogy nem vették észre a mozgó alakot a sötétben. Leona azt nem tudta kivenni a szavaikból, hogy miről beszélnek, de akaratlanul is a legrosszabbra gondolt… Ahogy Ferenczy nehéz léptekkel átvágott az udvaron, a két másik férfi is észrevette őt. A reakciójuk ebből a távolságból is nyilvánvaló volt Leona számára: az egyikük feszes, kissé tartózkodó testtartásban várta, a másik viszont barátságos kézfogásra nyújtotta a kezét. Az ezredes elfogadta, bár látszott a tartásán, hogy nincs ínyére ez a szabályokat kevéssé követő üdvözlés. Ferenczy a másik két férfi mellett is meglepően magasnak tűnt. Majd egy fejjel nőtt túl rajtuk, bár ez a tény, látszólag, nem zavarta az érkezettek viselkedését. Olyan természetes nyugalommal néztek fel rá, mintha már régóta ismernék. Nyugalommal… igen, az egyikük valóban tökéletesen nyugodtnak tűnt. A másik valamivel ódzkodóbb, vagy inkább ellenséges volt… A jelenet láttán Leona ereiben megfagyott a vér. A férfiak, innen úgy tűnt, hogy közelebbi kapcsolatban vannak. A lány úgy érezte magát, mintha ebben a pillanatban mondták volna ki a halálos ítéletét. A férfiak együtt indultak el a tiszti épüle felé, Leona irányába. A lány az első döbbenet és néhány mély lélegzetvétel után szemügyre vette a tőle tíz méterrel elhaladó férfiakat, akik most némán baktattak az épület felé. A hozzá legközelebb lévő volt a Főtiszti Kar küldötte. Leona semmivel nem tévesztette össze a vezérezredesi rangjelzést. Mellette Ferenczy lépkedett, peckesen, mintha ő maga lenne mindannyiuk főnöke, vagy legalábbis a befolyása alatt tartaná őket. Gyakorta vetett sötét pillantásokat a tőle jobb oldali férfira, s most, a tekintetét követve, Leona is jobban megnézte. Az bizonyos volt, hogy ő lesz a tanú ebben az ügyben. Az arcát nem láthatta, mert akkorra már háttal voltak neki, a rangjelzést sem tudta kivenni ilyen messziről, de a mozgása ismerősnek tűnt… Leona lelkében a megkönnyebbülés kis léggömbje pukkant szét, és egy csapásra elfújta minden aggodalmát. Budai.   *   Mire Balogh (a vezérezredes) és Ferenczy kimentek a szobájából, Leona úgy érezte, hogy soha életében nem lesz képes több kioktatóműsort végighallgatni – ráadásul ilyen csendben és álszent, megbánó tekintettel, olykor egy-egy „igenuram”-ot motyogva. A „beszélgetés”, ahogy azt nevezték, több mint fél óráig tartott, mialatt elmagyarázták Leonának, hogy miért is vannak itt, hogy egy teljes héten keresztül az ő kiképzői képességeit és módszereit fogják ellenőrizni, és ha bármi hibát találnak, akkor azonnal leváltják. Ferenczy kitűnően nyalta a vezérezredes talpát, így már semmi kérdés nem volt a barátságukat illetően. Budai azonban végig csendben, a háttérben maradt, és csak olykor, lopva nézett rá a lányra. Leonát bántotta, hogy nem válthattak egyetlen normális szót sem, még nem is üdvözölhették egymást a számukra már megszokott módon, de nem nagyon akaródzott kimutatni a megbántottságát. Most végre kettesben maradtak. Budai még mindig a sarokban állt, Leona azonban leült a székére, képtelennek érezve magát arra, hogy fenntartsa a hivatalos szokásait, és a kezeibe temette az arcát. Budai megértő pillantást vetett rá, és pár lépéssel közelebb ment hozzá. – Úgy veszem észre, hogy ön még mindig mestere a bajkeresésnek, Szatmári – szólította meg, egy kissé szemrehányó hangon. Ez a szigor azonban nem volt játékos piszkálódásnál. – Nem szándékosan keveredek bele az efféle helyzetekbe – morogta Leona az ujjai között. – Most mégis sikerült komoly veszélybe sodornia magát – vonta össze a szemöldökét Budai. Leona keserűen felnevetett, és felemelte a fejét. A kezeit leengedte az ölébe, de nem válaszolt. – Megkérdezhetném, hogy mivel vette rá ezt a hülye Ferenczyt, hogy egy teljes hétre elrángasson engem a hőn szeretett siriusosaim közül? És persze ott van az orionosok maradéka is, akik vissza fognak esni, ha nem vigyázok rájuk. – A jól bevált apai szigor? – mosolyodott el Leona. – Ön szerint jól bevált? Ha így lenne, akkor most nem lennék itt. Mit művelt azzal az ökörrel? Leonának ez már több volt a soknál, és hangos nevetésben robbant ki. Soha nem hallotta még Budait, amint valamelyik kollégáját nevekkel illeti. A főhadnagy leült Leonával szemben, és széles mosollyal az arcán megvárta, amíg az lecsillapodik egy kissé. – Összevesztem vele egy kicsit… - vallotta be a lány. – Sejtettem. Szokása fontos emberekkel összeveszni. Leona arcán sötét árnyék futott végig. – Nem az én hibám! Ferenczy az égvilágon mindenkivel kötekedett, és nem csak velem ordítozott. És én… tudja… – Tudom, hogy akkor se lenne hajlandó befogni a száját, ha az élete múlna rajta. – Ebben téved. Ha vallatnának, akkor igenis befognám a számat. – Ha ön mondja… - vont vállat a férfi. – Különben sem lesz itt egy hétig – motyogta a lány. – Mire gondol? – kérdezte kíváncsian Budai. – Ha annak az… ökörnek a terve beválik, akkor már holnap mehet vissza a „hőn szeretett siriusosai” közé. – Ebben az esetben viszont ön is mehet harcolni. – De nem akarok… – Ezt hogy értsem? – Előbb más dolgom van. Ki kell képeznem azokat, akiket rám bíztak. Ha kiképzőváltás lenne, az nagyon megviselné őket… – Gondolja, hogy nem bírnák? – Csak azt hiszem, hogy az lenne a legjobb számukra, ha… ha… - nem tudta folytatni. Nem is volt biztos magában. Miért gondolja, hogy tényleg az a legjobb számukra, ha velük marad? Miért ne lenne jó egy normális kiképző és egy normális kiképzés számukra? – Ami azt illeti, én már nagyon rég láttam őket – mondta Budai, és ez nagyon is igaz volt. Akkor az osztály még szörnyű volt, nem csak fegyelemben, de a teljesítésben is. Leona élénken emlékezett még arra a napra, amikor Budait küldték ellenőrnek – és hirtelen azt kívánta, hogy bárcsak most is ő jött volna, Ferenczy helyett. – Azóta rengeteget változtak – szögezte le a lány. – Egyből sejtettem, amint meghallottam annak a hülyének a panaszát. Igaz, hogy a Sirius-program szerint dolgoztatja őket? Leona a férfi szemébe nézett, és bár a kérdés hangsúlya számonkérést tükrözött, a tekintetében valami más látszott – büszkeség? – Ez erős túlzás. A Sirius-program teljesen másra van kitalálva… – Mégis átvette az akadálypályáknál – szólt közbe Budai. – Csak a szintidőket – ellenkezett Leona. – És mi van a nem akadálypályás napokkal? – Tartjuk magunkat a Jupiter-programhoz, meg ahhoz, amit elbírnak – vont vállat a lány. – A mondat második része kissé nyugtalanító… – Miért ne lehetnének jók? Miért ne lehetnének a legjobbak? – Igazán jó kérdés, Leona. De remélem, hogy lehetőségünk lesz meglátni, hogy mit csinál velük. Ha rám hallgat, akkor folytatja, amit eddig művelt, és ha tényleg jót tesz vele, akkor nem fogják leváltani. – Milyen megnyugtató… - morgott a lány. – Azért vigyázhatna egy kicsit Ferenczyvel. Ő is az a fajta, aki előbb büntet, aztán kérdez. – Hallottam róla… – De remélem, nem fog büntetést kapni. – Elég hülye helyzet lenne, már megint… – Ugyan, szerintem már rég hozzászokhatott volna a hülye helyzetekhez – vont vállat a férfi. – Most ráadásul ez a Balogh is itt van… – Vele nem lesz baja. Tud fegyelmet tartani? – Tudok – mosolyodott el a lány – ha nagyon muszáj. – Akkor most nagyon muszáj lesz. Balogh számára is elsősorban a fegyelem számít, de nála nem annyira a szabályok. És ha a teljesítmény rendben lesz, semmibe sem fog belekötni. – Ezzel nem tudok egyetérteni. – Sejtettem. Tudja, hogy magából kitűnő ellenőr lenne? – Nem szándékozom erre a szintre süllyedni – morgott a lány, és a következő pillanatban mindketten hangosan felnevettek. – Igazán rendes magától – vigyorgott Budai, ahogy visszanyerte az önuralmát. – Nekem most sajnos mennem kell, de ha jól sejtem, pár percen belül ébreszti a szakaszát. Próbáljon úgy tenni, mintha csak egyszerű vendégei lennének, és menni fog. – azzal a férfi felállt és az ajtó felé indult. A keze már a kilincsen volt, amikor a lány utána szólt. – Kérdezhetek valamit? – Ez egy elég értelmetlen kérdés… – Hányan szokták megúszni az efféle ellenőrzést? Budai megfordult, és elgondolkozva a lány szemébe nézett. Úgy egy perc múlva válaszolt. – Eddig minden kiképző megbukott, ha erre került sor… De magáért nem aggódom. Az Oriont is megcsinálta, ezt is meg fogja oldani. Ráadásul, ha nem csalódom, a hatodik hét különös időszak a maga számára…